Infostart.hu
eur:
385.26
usd:
331.69
bux:
122011.6
2026. január 16. péntek Gusztáv
Dévényi Sándor: A város élő szövet

Dévényi Sándor: A város élő szövet

A város élő szövet, a műemléki várost sem lehet skanzenként kezelni – vallja Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész, a Pécs csoport tagja. A Magyar Művészeti Akadémia a magyar organikus építészet értékeinek gyarapítása, városképformáló munkássága, valamint oktatói tevékenysége elismeréseként Dévényi Sándort a Nemzet Művésze díjjal tüntette ki.

A város nem csak épületek összessége, a köztük húzódó tér ugyanúgy alkotóeleme – mondta az InfoRádiónak a kitüntetett építész. Annak a térnek ugyanolyan minőségűnek kell lennie, mint a lakásunk vagy munkahelyünk belső tereinek.

Dévényi Sándor már az egyetem elvégzése után, a hetvenes években tudta, hogy városépítészettel szeretne foglalkozni. Számos köztéri munkája volt, így Budapesten is dolgozott a Gellért Téren, a Fővám téren és a Nagymező utcában is.

„Pécs egy gyönyörű város” – vallja. A település kétezer éves múltjának épített öröksége a mai napig jelen van a városképben. Fontos, hogy egy új építészeti beavatkozás ennek a hagyatéknak a tudatában, annak folytatásával történjen – tette hozzá az építész. Pécsett is sok köztér helyreállítása vagy újrafogalmazása viseli a keze nyomát.

Talán furcsán hangzik, hogy az építészetben is van humor, pedig létezik,

bár elég sajátságosan jelenik meg – hangsúlyozta. Bizonyos elemek kiemelésével, egymás mellé tételével, egyéb apró ötletekkel lehet ezt beépíteni egy várostérbe. Szerinte a fehér helyett sokkal inkább a földszíneket, a fű zöldjét az ég kékjét, terrakottát, okkersárgát érdemes épületeken használni, hiszen ezek nem hívják fel a hibákra a figyelmet.

A város élő szövet, így műemléki város esetében az a feladat, hogy úgy őrizzék meg a múlt örökségét, hogy a mai élet számára megfelelő környezetet biztosítson.

A Nemzet Művésze díjjal kapcsolatban ambivalens érzései vannak, hiszen ez egy életkorhoz kötött díj – jelentette ki humorosan. Emellett boldogsággal tölti el az elismerés, hiszen úgy érzi mindazok, amiket építészként fontosnak tart, a nemzet számára is fontossá váltak. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×