eur:
394.38
usd:
370.26
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Újraparkosítják a Hősök terét

Újraparkosítják a Hősök terét is a Liget Budapest beruházás során - mondta el a projekt miniszteri biztosa, Baán László a Pesti Vigadó megnyitásának 150 éves jubileuma alkalmából rendezett csütörtöki konferencián, amelyen elhangzott az is: az épületbe újranyitása óta már 50 ezren látogattak el.

A Liget Budapest ma Európa legnagyobb múzeumi fejlesztése, csak a millenniumi időszak nagy kulturális beruházásaihoz hasonlítható - hangsúlyozta a miniszteri biztos a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által szervezett konferencián. Baán László emlékeztetett: a Városligetben 150 éve a kultúra és a kikapcsolódás közötti unikális egyensúly valósult meg, és a 2018-ban befejeződő projekt eredményével is egyaránt nyernek a környékbeli kisdiákok, nyugdíjasok, a hazai kultúrakedvelők, illetve a turisták is.

A beruházás során visszaállítják a Hősök tere 1938 előtti állapotát, megújul a Szépművészeti Múzeum és benne az 1945 óta romos Román csarnok, valamint öt új múzeumépület létesül, jórészt jelenleg lebetonozott felületeken vagy bontások helyén - közölte. Egy 500 jelentkezőt megmozgató nemzetközi építészeti pályázat eredményeként négy új múzeumépület tervezőjét már kiválasztották, az Új Nemzeti Galéria - Ludwig Múzeum tervpályázata pedig még zajlik. "Ilyen rangos mezőny még soha nem versenyzett magyar épület megtervezéséért" - emelte ki.

Baán László hozzátette: új Múzeumi Raktározási és Restaurálási Központ épül a Szabolcs utcában, rekonstruálják a Közlekedési Múzeum épületét, nagyszabású fejlesztésen esik át az Állatkert, megújul a Liget évtizedek óta pusztuló zöldállománya, a leromlott infrastruktúra; futópálya, bicikliút, új játszóterek létesülnek.

Minden hiedelemmel szemben a Liget alulhasznált - jegyezte meg, hozzáfűzve: a kisebb területű amszterdami Vondelparkot például évente 10 millióan látogatják, míg a Városliget 4-4,5 millióan.

A miniszteri biztos elmondta, erre az évre 15 milliárd forint áll a projekt rendelkezésére; idén az engedélyezési és kiviteli tervek véglegesítése mellett a bontások is megkezdődnek. A kivitelezési munkák 2016 első felében indulnak, hogy a projekt legfontosabb elemeit 2018 tavaszára átadhassák.

A befektetett összeg 10-15 éven belül megtérül a nemzetgazdaságban, a beruházás tehát financiálisan is racionális, de az életminőségben is komoly javulást nyújt majd - hangsúlyozta Baán László.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese elismerte: a turizmusban sokszorosan megtérülnek a hasonló beruházások. Az elmúlt években robbanásszerű növekedés figyelhető meg a világturizmusban, Magyarország is rekordévet zárt - számolt be a szakember, aki szerint ugyanakkor a látogatók felületesebbek lettek, ezért egyre fontosabbak a kiegészítő attrakciók.

Budapest kulturális kínálata igen erős, olyan intézményekkel, mint a Művészetek Palotája (Müpa), az Operaház, a Zeneakadémia vagy a Vigadó. A Müpa kezdeményezésére három éve egy úgynevezett "cultureport" indult a kulturális kínálat összefoglalására a külföldi látogatók számára, a Magyar Turizmus Zrt. pedig segítséget nyújt a Pesti Vigadó piaci bevezetésében, az intézmény külföldi és belföldi népszerűsítésében - számolt be Horváth Gergely.

Sághi Attila, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke a Vigadó felújításáról tartott előadást, felidézve: az elmúlt években leválasztották a Vörösmarty tér felől az épülethez toldott "vasbeton szörnyeteget", noha ezzel elvesztek fontos kiegészítő terek is. A térre később új épületet emeltek, és párhuzamosan megvalósult a Vigadó homlokzatának felújítása, mielőtt az épület rekonstrukciója végbement volna - tette hozzá.

A rekonstrukcióban is közreműködő szakember szerint a szomszédos bontás, majd építkezés számos károsodást okozott a Vigadóban. A munkálatok során nemcsak ezeket állították helyre, hanem a történelmi épület belső tereinek eredeti szín- és formavilágát is, és a Vigadó végül új terekkel is bővült - mondta el Sági Attila.

Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára előadásában kitért arra, hogy 2010-ben kapott lendületet a 2004-ben bezárt Vigadó felújítása, ekkor született meg az a döntés is, hogy az épület a köztestületi rangot kapó MMA székháza legyen. Az épület felújítása 6,4 milliárd forintot emésztett fel, az akadémia saját költségvetéséből 730 milliót forintot költött az Vigadó rekonstrukciójára és berendezésére - mondta el az MTI-nek.

A főtitkár emlékeztetett, az épület 2014. március 14-én nyílt meg ismét, de akkor még nem minden teret adtak át: a színházterem novembertől fogadja a látogatókat, míg az étteremhez nemrég sikerült pályázat útján méltó üzemeltetőt találni, így a vendéglátóegység is megnyílhat a következő hónapokban.

A zárva tartás évtizede alatt többek között a Nemzeti Színház, a Müpa, a Bálna, az Erkel Színház is felkerült Budapest turisztikai térképére, így a Vigadónak nagyon erős mezőnyben kell helyt állnia - emelte ki az MMA főtitkára, hozzáfűzve: a Vigadót vissza kell hozni a hazai és nemzetközi köztudatba. Reményt keltő, hogy 2014 márciusa óta már több mint 50 ezer látogatója volt a Vigadóban zajló mintegy 100 eseménynek, ennek megközelítőleg fele saját rendezvény volt - szólt az eddigi eredményekről Kucsera Tamás Gergely.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×