Közleményük szerint Gera Zoltán pénteken hunyt el életének 92. évében. A minisztérium a saját halottjának tekinti.

Gera Zoltán 1923. augusztus 19-én született Szegeden, édesapja színész, édesanyja porcelángyári munkásnő volt. Fényképészinasnak tanult, de már tizenhat évesen a színészi pályára lépett. 1939-ben a budapesti Belvárosi Színházban kezdte, ahol édesapja, Hosszú Zoltán - a Nemzeti Színház örökös tagja - a rendezője is volt. Ahogy később nyilatkozta, apja mellett Páger Antalt és Bilicsi Tivadart tekintette példaképének. Pár hónapos budapesti színjátszás után egy utcai incidenst követően - nem emelte meg kalapját az apjával együtt vele szembejövő színigazgató, Patkós György előtt - aztán éppen apja rúgta ki a neveletlen színészegyesületi növendéket. 1940-től Inke Rezső vándortársulatával járta az országot, majd 1942-44-ben Magyarország első bábszínházában, a Nemzeti Bábjátékban lépett fel. 1944-ben Szegeden játszott az Ifjúsági Színház társulatával, a városban élte át az ostromot, majd a Városi Színház szerződtette epizodistának.

Háromszori próbálkozás után vették fel a Színművészeti Főiskolára. Kollégistaként a British Councilba járt, ahol angol nyelvet tanult, angol könyveket kölcsönzött, amiért társai körében felmerült, esetleg London már be is szervezte. 1950-ben végzett és a Magyar Néphadsereg Színházához (később újra Vígszínházhoz) került, de szerepekkel nem kényeztették el. Az ötvenes évek végén Drezdában Frau Palucca Európa-hírű táncintézményében pantomimet is tanult, és "beszédes" színházi szerepek híján ebben a műfajban aratott sikereket Budapesten az Irodalmi, majd az Egyetemi Színpadon. Testbeszédes tudását kiválóan kamatoztatta későbbi emlékezetes szerepeiben.

A Néphadsereg Színháza is "megvált" aztán tőle, mivel megpályázott egy Shakespeare-kurzust, melyet a British Drama League szervezett és hirdetett meg. A színháztól nem engedték ki, amit csípős hangú levélben megírt a pályázatot hirdető szervnek Londonba, s mivel már rég figyelték leveleit, telefonjait, - lebukott. Államellenes izgatás miatt kilenc hónap börtönt kapott.

Szabadulása után Szolnokra szerződött, majd 1967-ben csatlakozott a Mikroszkóp Színpad alakuló társulatához. 1980-tól a Mafilm, 1987-től a Radnóti Miklós Színház tagja volt. 1992-től szabadfoglalkozású színészként többek között a Budapesti Kamaraszínház (Tivoli) és a Vidám Színpad deszkáin lépett fel.

Gera Zoltán pályafutása során kiváló karakterszínészként a legtöbbször epizódszerepeket alakított, mindig úgy összpontosítva feladatára, mintha főszerepet játszana. Egy méltatója szerint: "Amint szí­nre lép: elhelyezkedik idegen jellembőrökben. Nagy emberi tudással életet teremt maga körül. Zokszó nélkül szolgálja hivatását. Titokzatos prófétája a magyar szí­nészetnek. Titkok tudója. Emberi talányok szí­nes szí­npadra fogalmazója."

A színházi szerepek mellett az 1950-es évek közepétől több mint száz játék- és tévéfilmben tűnt fel. Olyan népszerű és méltán híressé vált filmekben játszott, mint a Bakaruhában (1957), a Külvárosi legenda (1957), a Fűre lépni szabad (1960), a Két félidő a pokolban (1961), a Meztelen diplomata (1963), Bástyasétány hetvennégy (1974), A napfény íze (1999) vagy a Prima Primavera (2009), s olyan "legendás" tévésorozatokban, mint a A Tenkes kapitánya (1963), a Bors (1968), a Mint oldott kéve (1983) vagy a Kisváros (1994). Külföldi filmekbe is meghívták, amit nyelvtudásának köszönhetett, hiszen az angol mellett németül és franciául is beszél.

Aktív időszakában az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész volt, többször kölcsönözte hangját Walter Matthaunak és Lino Venturának. Legemlékezetesebb szinkronalakítása a Dallas című amerikai filmsorozathoz kötődik, amelyben éveken keresztül volt Jock (Jim Davis) magyar hangja. A szinkron- és filmszerepek mellett a nézők többször élvezhették humorát a tévé kabaréműsoraiban is.

1990 elején közreműködött a Magyar Színész Kamara (ma: MASZK Országos Színészegyesület) megalapításában, s bábáskodott a Magyar Színész című - időközben megszűnt - folyóirat születésénél is.

Gera Zoltán 1985-ben lett érdemes művész, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. 2002-ben a 33. Magyar Filmszemlén Életmű-díjjal ismerték el munkásságát, 2004-ben elnyerte a kiváló művész címet. 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje csillaggal, 2013 márciusában pedig Kossuth-díjjal tüntették ki színházi és filmszerepek magával ragadó, emlékezetes, kifinomult műveltséggel történő megformálásáért, sokoldalú és elmélyült művészetéért, példaértékű életpályája elismeréseként. 2014 áprilisában a nemzet színészévé választották az elhunyt Szabó Gyula helyére. Akkor az MTI-nek azt mondta, hálás a kollégáinak a megbecsülésért, "amely egy olyan életút végén következett be, amelynek az eleje nagyon rögös volt".