Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Újra Budapesten a Fal

Két év után jövő nyáron újra élőben hallhatja a magyar közönség Roger Waters, a Pink Floyd egykori alapítója előadásában a The Wall (A Fal) című, 1979-ben megjelent legendás duplaalbum anyagát. A brit zenész európai turnéja keretében 2013 augusztus 25-én lép fel a Puskás Ferenc Stadionban.

Roger Waters és kísérőzenekara új turnéján is teljes egészében eljátssza a Pink Floyd elidegenedésről és átalakulásról szóló mesterművét. A The Wallt eddig 192 alkalommal adták elő a világon, több mint 3,3 millió rajongó láthatta, ezzel a rocktörténet legsikeresebb művévé vált - közölte a budapesti koncertet szervező Live Nation az MTI-vel.

A 2013-as turné 18 stadionkoncertből fog állni. Waters fellép például a római vagy a berlini Olimpiai Stadionban, az Amsterdam Arenában és az oslói Telenor Arenában. Budapesten augusztus 25-én látható a produkció a Puskás Ferenc Stadionban. A zenész 2011 júniusában a Papp László Budapest Sportarénában adta elő a The Wallt.

"Nagyon örülök, hogy újra előadhatom a The Wallt Európában. Újraalkottam a show-t ezekre a hatalmas stadionokra, és igazán jó lett az eredmény: még mozgalmasabb, drámaibb és izgalmasabb, mint az aréna-előadások voltak. Ez a show évtizedekkel ezelőtt így nem valósulhatott volna meg, a technika azóta óriásit fejlődött" - mondta a basszusgitáros, énekes, dalszerző Roger Waters.

Roger Waters 2010-ben vette elő újra a The Wallt, amikor a produkciót egy sportcsarnok-turnéra terveztek meg a modern technika lehetőségeit felhasználva. A The Wall egyike a rockzene története legnagyobb hatású albumainak, amely zenerajongók generációinak adott maradandó élményt.

A The Wall 1980-as, eredeti előadása mindössze 29 alkalommal volt látható a Pink Floyd amerikai turnéján, valamint egyszer Berlinben, 1990-ben, a berlini fal lebontásának ünnepén. A duplalemez 1979. novemberi megjelenésekor 15 hétig vezette az amerikai slágerlistát, azóta több mint 30 millió példányban kelt el, ezzel minden idők húsz legnagyobb számban eladott albuma között található.

A Falon, amelyet Waters gyakorlatilag egyedül írt, olyan Pink Floyd-klasszikusok szerepelnek, mint a Comfortably Numb, az Another Brick In The Wall, a Mother, a Run Like Hell vagy a Young Lust. Az albumból 1982-ben Alan Parker rendezésében film is készült.

Roger Waters 1965-ben alapító tagja volt a Pink Floydnak, amely a pszichedelikus rock legfontosabb együttese lett az évek során. A basszusgitáros-énekes 1985-ben feloszlatta a csapatot, ezután jogvita kezdődött közte és a többi tag között a név használatáért; a Pink Floydot végül David Gilmour gitáros, Nick Mason dobos és Richard Wright billentyűs vitte tovább. Õk és Waters egyetlen alkalommal, 2005 júliusában álltak újra össze a londoni Live 8 koncerten. Az induláskor meghatározó tag, Syd Barrett 2006-ban, Wright 2008 szeptemberében hunyt el.

A jövő augusztusi budapesti előadásra a jövő héttől árusítják a jegyeket.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×