Majdnem meglepetésként ért, de borzasztóan örülök. Nyilvánvaló, hogy megtiszteltetés, ha odafigyelnek rám. Bár nekem az igazi, hétköznapi megtiszteltetés mindig az, amikor a közönségem tapsol boldogan, és úgy távozik, hogy valamit kapott, és ezt értékeli is. De ez nagyon jó, hogy az állam részéről is odafigyelnek, hogy azért mi dolgozunk, és valamit teszünk is mindenkinek a jókedve érdekében.

Közel öt évtizede van zenei pályán. Hogyan lett fontos az ön számára a zene, hogyan került kapcsolatba ezzel a műfajjal?

Minden hivatás - és ezt a műfajt, azt hiszem, hogy hivatásnak lehet nevezni - azzal jár, hogy valaki vonzódik valami felé, amiben ki tudja fejezni magát, vagy úgy érzi, hogy sikereket tud elérni. És ez valószínűleg így volt velem is, mert én nagyon vonzódtam a hangszerekhez már kiskoromban, amikor kevés lehetőségem volt, hogy tanuljak. De olyan tízéves koromból kezdve már mindent megtettem. Először komolyzenével foglalkoztam, de azt túl idős voltam. Utána jött az új őrület, a beat-mozgalom, és én ott ragadtam. Úgy sikerült, hogy minden valahogy sikert hozott. Egyszerűen nem is éreztem volna indokát annak, hogy abbahagyjam és ne csináljam tovább. Azt hiszem, hogy azon szerencsések közé tartozom, akik azt csinálják és abból élnek, amit szeretnek.

Pályafutása során a hatvanas évektől több zenekarban is megfordult. A közönség leginkább a Bergendy és a V-Moto Rock együttesből emlékszik önre, mielőtt szólókarrierbe kezdett a 80-as évek második felében. Hogyan jutott el oda végül is, hogy a szólókarrierben találta meg az igazi hivatását?

Fokozatos előrehaladást jelentett, számomra legalábbis. Az első időkben mi éppen csak megtűrt műfaj voltunk. Csináltunk, amit lehetett, és úgy, ahogy tudtuk. Mindegy, ezek voltak az underground idők, és tulajdonképpen azért ismernek a Bergendytől, mert akkor már engedtek a rádióban meg a televízióban is néha-néha játszani minket, és onnantól kezdve az egyenesen ment tovább, mert akkor már országosan ismertek voltunk. Bár ezt mondhatom az underground időszakra is. A Bergendy egy hosszú időszak volt, ott hét évig játszottunk, nagyon sokat tanultunk. Nekünk ez a főiskolánk, játszani, játszani, játszani. És nagyon sokat tanultunk egymástól, másoktól nyilvánvalóan, azután következett a V-Moto Rock, az egy különleges együttes volt. Velük tizenkét évig dolgoztam együtt, és nagyon sok sikerünk és élményünk volt. Azt hiszem, hogy ma is élő dalok, de a Bergendyből is, ma is élő dalok vannak, amiket a mai napig játszunk még, vagy esetleg a tehetségkutatókban valaki felfedezi megint. És aztán eljött egy időszak, amikor az ember úgy érzi, hogy túl szeretne lépni azon, amit eddig csinált.

Szó volt már a dalokról, az Iskolatáskától kezdve a Kell még egy szóig, filmzenékről és más slágerekről beszélhetünk. Mi kell egy dalhoz? Hogyan születik egy szám?

Ez egy nagyon nehezen megfogalmazható dolog. Egy biztos, hogy a körülöttünk lévő világ és a szituációk inspirálnak mindenkit, és ha ezt az ember értelmesen, érthetően tudja megfogalmazni és előadni, hogy másokhoz eljusson, akkor hívják alkotónak. Csak úgy lehet, hogy valóban belülről átdolgozott, egy kitisztult valami jöjjön ki. Nem vagyok híve a spontán slágereknek, ami csak diliből készül és jópofa. Bár abból is van egy jó pár, de azért én azt mondom, hogy hosszú távon nem szabad lenézni az embereket. Most is éppen egy lemezkészítés kellős közepén vagyunk. Úgy gondolom, hogy november közepén megjelenik az ez évi új lemezünk, amit december 30-án mutatunk be a Sportarénában.

Mit lehet tudni elöljáróban erről a lemezről?

Egy líraibb lemez lesz, mint az előzők voltak, de van rajta egy-két ütős nóta is, szerintem tetszeni fog. A lírában egy kicsit előrébb léptünk, és azt hiszem, hogy időszerű témákról is szól, és az a közönség, aki az eddigi lemezeinket szerette, ennek a lemeznek is nagyon fog örülni. Van egy dolog, amit még meg kell csinálnunk ebben az évben. Úgy gondoltuk, hogy valamivel nekünk is segítenünk kell a vörösiszap-katasztrófa áldozatait, és ezért barátainkkal megszerveztünk egy koncertet október 30-ra. Székesfehérváron, a nagy Sportcsarnokban játszunk majd, a koncert bevétele az utolsó fillérig a a károsultaké lesz. Remélem, hogy nagyon sokan eljönnek, legalább így tudnak adományozni szórakozás közben is. És ez, azt hiszem, mindegyikünknek a kötelessége.