Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

Eszenyi Enikő: Nyitott és befogadó a Vígszínház

Nyitott, a tradíciókat és az új kezdeményezéseket egyaránt befogadó színházat szeretne vezetni Eszenyi Enikő, aki a Vígszínház társadalmi szerepvállalását is fontos tartja. A teátrum igazgatója erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

"Nyitott színházat szeretnék, amelynek erősek a kapcsolatai a társművészekkel és a vendégművészekkel" - mondta az Inforádió Aréna című műsorában Eszenyi Enikő. A Vígszínház igazgatója hozzátette, a többi művészeti ággal való kapcsolattartás érdekében nemrég a képzőművészeti egyetem hallgatói számára írtak ki pályázatot. "Az Othello című darab jelmezterveinek elkészítésére pályázhattak, végül elsőévesek nyertek" - mondta.

A színésznő-színházigazgató kiemelte, hogy az idén 114 éves Vígszínház egyaránt fontosnak tartja a nyitottságot, az újdonságok keresését és a tradíciókat. "Újdonság például, hogy a színház most már játszik gyerekdarabokat is. Úgy gondolom, hogy aki öt-hatévesen ellátogat hozzánk, felnőttként is visszatér majd, sőt a saját gyermekét is elhozza az előadásokra" - mondta.

Eszenyi Enikő hozzátette, fontosnak tartja a színház társadalmi szerepvállalását, ezért azt tervezi, hogy az előző két évhez hasonlóan a Vígszínház jövőre is megnyitja kapuit a sérült és ép gyerekek előtt a Down-kór világnapján, március 21-én.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×