Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Dupla bemutatóval ünnepel a Budapest Bábszínház

Dupla bemutatóval ünnepli megalakulásának 60. évfordulóját a Budapest Bábszínház október 8-án . Az idei évad új bemutatói közt szerepelnek Salman Rushdie és Tasnádi István meséinek adaptációi, valamint egy, a Christian Morgenstern német költő verseiből készült kabaré.

Meglapítása, azaz 1949 óta ugyanabban az épületben működik a Budapest (korábban Állami) Bábszínház, amely néhány régebbi előadásának felújításán kívül dupla bemutatóval ünnepli fennállásának hatvanadik évfordulóját. Október 8-án az egyik teremben a Csizmás kandúr feldolgozását, a másikban pedig a Salman Rushdie Hárún és a mesék tengere című könyvéből készült adaptációt láthatják az érdeklődők - mondta az InfoRádiónak az igazgató.

Januári premier lesz a Rozi az égben, amely Tasnádi István regényéből készült, márciustól pedig a Christian Morgenstern verseit színpadra állító Bitódalokat, egy felnőtteknek szóló bábkabarét is játsszák majd. A szezont a Csipkerózsika modern feldolgozása zárja, Lackfi János tollából - tette hozzá Meczner János.

Ismét, illetve továbbra is látható lesz a bábszínházban a többi között Az ember tragédiája, A csodálatos mandarin és A fából faragott királyfi, valamint az Odüsszeusz, A varázsfuvola, és Varró Dániel bábjátéka, a Líra és Epika, amit mostantól nemcsak délután, hanem este is játszanak majd - mondta a Budapest Bábszínház igazgatója.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×