Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Átadták a Talentum Díjakat

Hetedik alkalommal osztották ki a fiatal tudósok és művészek elismeréséül szolgáló Talentum Akadémiai és Művészeti Díjat. Idén Farkas Illés Fizikus, dr. Kovács Mihály biokémikus, Lukács Ágnes pszichológus-nyelvész és Bajári Levente balettművész vehette át a díjakat.

A Kenyeres Sándor üzletember által létrehozott és finanszírozott díjat idén a természet-, élet- és társadalomtudományok, valamint a tánc terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal tehetségek vehették át.

A fejenként 20.000 euró pénzjutalommal járó elismerést a természettudomány kategóriában Farkas Illés fizikusnak ítélték a "Csoportos viselkedési mintázatok a természet és a társadalom komplex rendszereiben" című pályázatáért.

A 31 éves kutató élőlények csoportos mozgását vizsgálta számitógépes statisztikus fizikai módszerekkel, amely például tömegrendezvények biztonságos lebonyolításának tervezéséhez alkalmazható.

Élettudományok kategóriában a Talentum Díjat dr. Kovács Mihály biokémikus kapta meg "Biológiai motorok működési mechanizmusai: a sejtmozgástól és a genom karbantartásáig" című munkájáért, amely a gyógyászatban és a nanotechnológiában alkalmazható molekuláris motorok működését és jellegezetességeit dolgozza fel.

A társadalomtudomány kategóriában Lukács Ágnes pszichológus-nyelvészt díjazták a "Nyelvi tünetek és kognitív képességek a nyelvi fejlődés zavaraiban" című tanulmányáért. A kutatónő az anyanyelv elsajátítási képességét vizsgálta különböző fejlődési rendellenességekkel küzdő gyerekeknél.

Idén második alkalommal Művészeti Díjat is kiosztott a szakmai testület. Ebben az évben az elismerést Bajári Levente balettművésznek ítélték oda "Point" című koreográfiájáért és azzal elért eredményeiért. A 32 éves balettművész a Magyar Állami Operaház balettegyüttesének első magántáncosa. Point című, első önálló koreográfiájában a klasszikus balett elemeit ötvözte a kortárs táncművészet általa külföldön megismert stílusirányzataival.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×