Orbán Anita bejegyzésében hangsúlyozta, az ukrán parlament döntése fontos előrelépés, de a folyamat még nem zárult le.
Várjuk az ukrán elnök aláírását, a törvény hatálybalépését és a vállalások tényleges megvalósítását – fogalmazott.
Elmondta, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek luxembourgi tanácskozásához kapcsolódva egyeztetett Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel a magyar-ukrán kapcsolatok aktuális kérdéseiről. „A találkozónknak különös jelentőséget adott a nemzeti kisebbségek oktatási jogait érintő ukrán törvénymódosítás elfogadása” – emelte ki.
A döntés hosszú hónapok kitartó magyar-ukrán tárgyalásainak eredménye. A kárpátaljai magyar közösség képviselőinek bevonásával azért dolgoztunk, hogy megfelelő jogi garanciák biztosítsák a magyar gyermekek anyanyelvű oktatását és a magyar iskolák működését – tette hozzá bejegyzésében a magyar diplomácia vezetője.
Andrij Szibiha az X-en közzétett üzenetében kiemelte az oktatási törvény hétfői módosítását, aminek fontosságát hangsúlyozva azt írta: elfogadása az EU legjobb gyakorlataival összhangban biztosítja Ukrajnában az európai nemzeti kisebbségek jogait ezen a területen.
Közölte: erre Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásainak első fejezete szerinti kötelezettségvállalásainak megfelelően került sor, tehát – fogalmazott – „teljesítjük vállalásainkat”.
Tájékoztatása szerint kedden az EU várhatóan hivatalosan is döntést hoz a tárgyalások belső piacról szóló második és a versenyképességről szóló harmadik fejezetének megnyitásáról.
Köszönöm a magyar fél konstruktív hozzáállását ebben a kérdésben – fogalmazott Szibiha, majd úgy folytatta: „nincs jobb módja az ukrajnai magyar nemzeti kisebbség jogainak és biztonságának szavatolására, mint Ukrajna mielőbbi EU-tagságának elősegítése. Hasonlóképpen, nincs jobb módja Európa békéjének megteremtésére, mint Ukrajna csatlakozása az EU-hoz”.
Elmondta, hogy az Orbán Anitával folytatott megbeszélésén tájékoztatta magyar kollégáját arról, hogy Oroszország fokozta az ukrán főváros és más békés városok elleni támadásait, szándékosan civileket célozva. Közlése szerint továbbá megvitatták az Európai Tanács közelgő ülésének napirendjét is, valamint azokat az uniós döntéseket, melyek célja az agresszor megállítása, terrorstratégiájának megváltoztatására kényszerítése és tárgyalóasztalhoz ültetése a tartós béke elérése érdekében.
Az ukrán-magyar párbeszéd egyre erősödik, alapja a kölcsönös tisztelet, a jószomszédi viszony és a népeik érdekeit szolgáló közös európai jövő – tette hozzá bejegyzésében az ukrán diplomácia vezetője.
A szóban forgó ukrán törvény a nemzeti kisebbségek oktatási jogainak rendezését célozza. A módosítások az iskolai oktatást, az oktatási dokumentumok kiállítását, a külső értékelések lebonyolítását, valamint az oktatási intézmények különleges jogállásának megőrzését érintik.
Az oktatás nyelve továbbra is az ukrán marad, ugyanakkor azokban az iskolákban, ahol Ukrajna valamely őshonos népének vagy az EU valamely hivatalos nyelvét beszélő nemzeti kisebbségnek a nyelvén oktató osztályok működnek, szavatolják az adott nyelv használatának jogát az államnyelv mellett az oktatás során, valamint a tanulók és az oktatási folyamat más résztvevői közötti kommunikációban az intézmény épületében és területén.
A törvény lehetővé teszi, hogy az iskolák, ahol a tanulók több mint 50 százaléka valamely, az EU-ban hivatalos nyelvnek számító nemzeti kisebbségi nyelven tanul, nemzetiségi oktatási intézményi státuszt kapjon.
Elfogadása elősegíti az Ukrajnával folyó európai uniós csatlakozási tárgyalások második és harmadik klaszterének megnyitását, miután a múlt héten Magyarország jelezte, ha az ukrán parlament jóváhagyja a jogszabályt, nem emel akadályt a tárgyalások újabb, egyelőre technikai jellegű szakaszának megkezdése elé.
A fejleményekről magyar Péter miniszterelnök is hírt adott:




