Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
fotó: Bihar Megyei Tanács/Erdon
Nyitókép: Bihar Megyei Tanács/Erdon

Biztató hír egy határközeli román autópályáról

Megkezdődik egy új, négysávos gyorsforgalmi út építése Romániában, amely Aradot és Nagyváradot köti majd össze. Ez a 120 kilométer hosszú út fontos csatlakozási pontokat biztosít a menti nagyobb városok számára. A Bihar Megyei Tanács tájékoztatása szerint Bukarestben a héten aláírták a beruházás első, 39 kilométeres szakaszának kivitelezési szerződését.

A projekt kulcsfontosságú eleme, hogy Nagyszalontánál egy közel 10 kilométeres bekötőút épül a magyar határig. Ez a szakasz fogja biztosítani a közvetlen összeköttetést a Békéscsabára vezető M44-es autópályával. Emellett Nagyváradnál egy 5 kilométeres, Aradnál pedig egy 3 kilométeres bekötőút is épül - írja a az erdon.ro.

Magyarországon az Építési és Közlekedési Minisztérium korábban közölte, hogy az M44-es Békéscsaba és az országhatár közötti szakaszának kiviteli terveit 2028-ig kell elkészíteni.

Az tervek szerint az M44-es keleti végén először a Méhkerék és az országhatár közötti rész épülhet meg.

Arról pont ma számoltunk be, hogy itthon júniustól egy eddig díjmentes szakaszon is fizetni kell az M44-es gyorsforgalmin. Ugyanígy fizetős lesz az az M85-ös autópálya Győr nyugat csomóponttól a 94-Sopron, országhatárig tartó szakasza.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×