Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A SAP német vállalatirányítási szoftvereket fejlesztő társaság emblémája a cég walldorfi székházán 2019. január 29-én. A SAP ezen a napon közli a 2018 negyedik negyedévében elért üzleti eredményeit.
Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Megszünteti diverzitásprogramját Európa legértékesebb vállalata is

A tekintélyes német szoftvercég, a SAP bejelentette az alkalmazottak sokszínűségét biztosító diverzitásprogramjának megszüntetését. A cég nem az első, amely hasonló, Donald Trump amerikai elnök politikájának engedő lépést tett.

A Handelsblatt című lap egy belső e-mailen alapuló értesülése szerint az SAP-nál felhagynak a nők alkalmazásának 40 százalékos kvótájával. Az újság arról írt, hogy a „legújabb jogi fejlemények” miatt a sokszínűséggel, illetve befogadással kapcsolatos saját kezdeményezéseket z adott országban érvényben lévő jogszabályokhoz kell igazítani. A SAP ezért további változtatásokat is tervez. Ennek része, hogy többi között az Egyesült Államokra már nem vonatkozna a vállalat vezetői pozícióiban a nők arányára vonatkozó kvóta, emellett döntés született arról is, hogy elveszíti önállóságát a „sokszínűségi és befogadási részleg”.

Az újság emlékeztetett arra, hogy Donald Trump elnök és a kormányzat és az állami intézmények átalakításával megbízott Elon Musk fellép a SAP által is eddig képviselt vállalati sokszínűség ellen. A diverzitási programok (DEI – Diversity, Equity and Inclusion) felszámolásán dolgozik hivatalba lépése óta Donald Trump és kormánya, azzal érvelve, hogy az ilyen kezdeményezések valójában a kompetencia rovására mennek.

A német médiumok emlékeztettek arra, hogy több más, szintén jelentős amerikai üzleti tevékenységgel rendelkező külföldi vállalat is hasonló engedményeket tett. Így többek között a Deutsche Telekom, amelynek az amerikai érdekeltsége a legfontosabb külföldi üzletág: a bonni székhelyű cég a közelmúltban teljes üzleti forgalmának kétharmadát leányvállalatával. a T-Mobile US-szel érte el. Az új amerikai szabályozás miatt a vállalatnak ugyanakkor "kisebb kiigazításokat" kellett végrehajtani a többi között a beszállítók kiválasztásának folyamatában.

A SAP – mint arról az Infostart is beszámolt – a közelmúltban Európa legértékesebb vállalata lett. A szoftvercég piaci értéke a frankfurti tőzsdén 314 milliárd euróra emelkedett, megelőzve a 310 milliárd eurót érő Novo Nordisk gyógyszeripari céget.

A délnyugat-németországi Walldorfban székhellyel rendelkező vállalat a felhőalapú üzletágának és a mesterséges intelligencia (MI) fellendülésének köszönheti sikereit.

Az EY könyvvizsgáló és tanácsadó cég tanulmánya szerint a világ 100 legnagyobb tőkeértékű vállalatából 62 székhelye az Egyesült Államokban van. A 100 legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalat között pedig 2024-ben mindössze három német vállalat szerepelt: az SAP, a Siemens és a Deutsche Telekom.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×