Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
324.49
bux:
144969.89
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash

Intőt kapott Románia a választójogi törvény hirtelen átírogatása miatt

A román hatóságoknak tartózkodniuk kellene a választójog sürgősségi kormányrendeletekkel történő gyakori módosításától, mivel ez a gyakorlat aláássa a jogbiztonságot és a demokratikus elveket, köztük a hatalmi ágak szétválasztásának elvét - mutatott rá a Velencei Bizottság a bukaresti sajtó által kedden nyilvánosságra hozott véleményezésében.

Az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértőkből álló konzultatív testületétől az ET közgyűlésének elnöke kért állásfoglalást annak a tavaly márciusi sürgősségi kormányrendeletnek az ügyében, amellyel a bukaresti kormány a 2024-es európai parlamenti, illetve helyhatósági választások összevonásáról döntött, alig három hónappal a június 9-i voksolás előtt.

A Velencei Bizottság múlt hét végi plenáris ülésén elfogadott és a testület honlapján elérhető véleményezése szerint a kétféle választás összevonása önmagában nem ellentétes a nemzetközi szabványokkal, és indokolt is lehet egy olyan "szuperválasztási évben", mint a tavalyi, amelyben Románia négyféle választást tartott.

A szakértői testület szerint az viszont aggályos, hogy ezt a döntést nagyon későn, nyilvános közvita és politikai konszenzus nélkül, a kormány hozta meg, azonnal hatályba lépő, a parlament által csak megkésve ellenőrzött sürgősségi rendelettel.

A választási jog stabilitása a jogbiztonság egyik fontos követelménye, amely elengedhetetlen a választásokba vetett közbizalom megőrzéséhez, a választásokkal kapcsolatos "követendő gyakorlat kódexe" ezért előírja, hogy a választási törvények alapvető elemeit a voksolás előtt egy évvel már ne módosítsák - szögezte le a Velencei Bizottság.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×