Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Voting box and election image,election. Forrás: Getty Images
Nyitókép: krisanapong detraphiphat/ Getty Images

Három EP-mandátumot ér a baloldal győzelme Dániában

Dániában szoros versenyben a baloldali, zöld Szocialista Néppárt listája kapta a legtöbb szavazatot az európai parlamenti választásokon a hétfőn közzétett ideiglenes végeredmény szerint.

A vasárnapi szavazáson ez a párt a voksok 17,4 százalékát szerezte meg. A második helyen a kormánykoalíció vezető ereje, a Mette Frederiksen miniszterelnök vezette Szociáldemokrata Párt végzett 15,6 százalékkal. E két pártnak – amely sokáig fej-fej mellett haladt a voksok összeszámlálásakor – három-három helye lesz a Dánia számára fenntartott 15 képviselői hely közül.

A Liberális Párt (Venstre) a 2019-es választási eredményéhez képest csaknem 9 százalékpontos visszaeséssel a harmadik helyet szerezte meg, és ezzel két mandátumhoz jutott. A jobboldali Dán Néppárt (DPP) az érvényes leadott szavazatok 6,4 százalékával, négy százalékponttal gyengébb eredménnyel, mint öt éve, egyetlen képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe.

Egy-egy képviselői helyet nyert a centrista Mérsékelt Párt, a jobboldali Liberális Szövetség és a Konzervatív Néppárt, a baloldali Radikális Venstre, a szintén baloldali, környezetvédő Vörös-Zöld párt és új erőként a tavalyelőtt alapított, jobboldali Dán Demokraták.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×