Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 11. vasárnap Ágota
Sorban állnak az emberek a Temze partján, hogy leróják kegyeletüket a londoni Westminster-csarnokban felravatalozott II. Erzsébet királynő előtt 2022. szeptember 14-én. A szeptember 8-án, 96 éves korában, uralkodásának 71. évében elhunyt királynőt négy napra, a szeptember 19-i temetésig ravatalozták fel a történelmi csarnokban.
Nyitókép: Bernat Armangue

Több mint negyedmillióan mentek el a királynő ravatalához

Michelle Donelan kulturális miniszter tájékoztatása szerint a több mint 250 ezer fős adat még becslés jellegű, dolgoznak a pontos számon.

Szerda késő délutántól hétfő hajnalig látogathatták az emberek Londonban II. Erzsébet királynő felravatalozott koporsóját. A legutolsó részvétnyilvánító, aki a sorba beállhatott, azt mondta hétfőn, hogy kétszer is kiállta a több kilométeres, több órás várakozást jelentő sort - írja a Sky News.

A koporsó mellett őrt álltak a királynő gyermekei, illetve később a királynő unokái is. A részvétüket nyilvánítók közt volt David Beckham, az angol válogatott egykori csapatkapitánya is, akinek felajánlották a lehetőséget, hogy a sor elejére kerülhessen, de nem élt ezzel a Sportbible szerint. Úgy fogalmazott: a nagypapája nem tett volna ilyet, ezért ő sem teszi meg.

A temetési menetet is sokan követték figyelemmel a hétfői nap során Londonban és azon kívül is.

A Hyde Parkban hozzávetőlegesen 80 ezer ember volt, további 75 ezer kijelölt nézőtereken, illetve 60 ezren a Hyde Park déli részén húzódó South Carriage Drive-on.

A teljes helyszíni nézőszám ennél jóval jelentősebb lesz, ugyanis a rendőrség szerint gyakorlatilag egész Windsorig sorfalat álltak az emberek az út mentén. Windsorban 100 ezren várták a királynő koporsóját.

Címlapról ajánljuk

Konzervatív lázadás - Mráz Ágoston értelmezte a Fidesz-kongresszuson történteket

A tapasztalat és a fiatalítás egyszerre van jelen a kormánypártban, ennek az egyensúlyára törekszik a Fidesz - mondta a Nézőpont Intézet igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról, hogy a Fidesz-KDNP 65 régi és 41 új jelölttel indul az országgyűlési választáson.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Mutatunk egy részvényt, ami most 50 százalékkal többet érhet

Mutatunk egy részvényt, ami most 50 százalékkal többet érhet

Rendkívül izgalmasan indult a 2026-os év a tőzsdéken. Miközben azonban a befektetők főként a geopolitikai eseményekre, illetve az elsődleges piaci reakciókra figyelnek, több részvénynél is olyan növekedési katalizátorok kezdenek kirajzolódni, melyek hatalmas emelkedést vetítenek előre. Mostani elemzésünkben egy olyan részvénnyel fogunk folgalkozni, amely nem csak, hogy profitálhat napjaink legforróbb befektetési trendjeiből, de több mint 50 százalékkal is többet érhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×