Infostart.hu
eur:
382.15
usd:
328.05
bux:
109226.78
2025. december 5. péntek Vilma
Varga Mihály pénzügyminiszter előadást tart az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen a Nyíregyházi Egyetemen 2019. szeptember 7-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Tusványos - Varga Mihály: saját magát gyengíti Európa a szankciókkal

A pénzügyminiszter szerint Európának a tét nem kevesebb, mint a túlélés.

A Európai Uniót lényegében saját szankciói gyengítik, a kérdés az, hogy túl tudja-e élni az Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseket - jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön Tusnádfürdőn.

Varga Mihály a Vihar előtt, vihar után? - Infláció, energiaár, recesszió című panelbeszélgetésen hangsúlyozta: Európának egyelőre szüksége van az orosz energiára, az átállás pedig hosszú időbe telik és források kellenének hozzá.

A meghozott szankciók nem működnek, ráadásul ebben az ügyben nemzetközi együttműködés sincs, és nagy gondot okoz az uniónak az euró és a dollár árfolyamának változása. Ebben a tekintetben Európa "mélyen a vesztesek között van" - fogalmazott, hozzátéve, a szankciós politika Európának egyelőre nagyobb gondot okoz, mint annak, aki ellen azt bevezették.

A pénzügyminiszter megerősítette: a magyar kormány ragaszkodik a békéhez és a biztonsághoz, arra törekszik, hogy a rendelkezésére álló forrásokat az eddig elért társadalmi-gazdasági eredmények megőrzésére fordítsa.

Kifejtette, az infláció növekedése, az energia- és az élelmiszerárak emelkedése, a kamatemelés és az emiatt megdrágult hitelek jól mutatják, hogy gazdasági lassulás felé tart a világ és benne Magyarország.

Az, hogy valóban recesszió lesz-e vagy egy nagyon erős lassulás, azt most nem lehet tudni, de ma nincs olyan elemzés, amely a helyzet radikális javulásával számolna - mondta.

Ebben a helyzetben ragaszkodni kell az alapértékekhez és a biztonsághoz - ismételte meg Varga Mihály. Az utóbbival kapcsolatban megjegyezte: ezt szolgálja a napokban elfogadott jövő évi költségvetés, amelyben a honvédelmi és a rezsivédelmi alap az ország biztonságát és stabilitását szolgálja.

Előbbi bevezetésével megpróbálják fenntartani a háztartások számára a jelenleginél kedvezőbb energiaárakat, valamint kiegyensúlyozni az orosz háború és a migráció miatt tapasztalható biztonsági kockázatokat - tette hozzá.

Mérsékelni kell ezeket a veszélyeket és tartalékot kell képezni. Ennek jegyében a magyar kormány jövőre csökkenteni kívánja az adósság mértékét, valamint továbbra is prioritás marad az energiatározók feltöltése - mutatott rá a pénzügyminiszter.

Emlékeztetett, a válságra először az amerikai központi jegybank lépett a leggyorsabban, amely hajlandó a recessziót vállalni azért, hogy az infláció eltűnjön a gazdaságból, ez a stratégia viszont kevésbé számol a munkanélküliségi, a megélhetési és a szociális problémákkal.

Ez recesszió felé nyomja a világ gazdaságát, ebből a szempontból a mostani helyzet csak szélcsend ahhoz képest, ami a gazdaságokban következni fog - közölte Varga Mihály.

Az infláció megfékezését a magyar kormány árstoppal igyekezett elérni, de hosszú távon ez nem tartható fent, ezzel az intézkedéssel a nehezebb gazdasági környezethez való felkészülésre és az átállásra ad lehetőséget a hazai vállalkozásoknak - tette hozzá.

Cseke Attila román fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter arról beszélt, ebben a gazdasági helyzetben Románia számára nem a megszorítások bevezetése a járható út, hanem a fejlesztések és a beruházások segítése.

Ebben az évben a fejlesztési minisztérium közel 20 milliárd euró értékű beruházást fog finanszírozni, a helyreállítási alapból pedig mintegy 6 milliárd euró értékű pályázatot tud kiírni - mondta.

"Jelenleg a vihar közepén vagyunk" - kommentálta a gazdasági helyzetet Teleki Gábor, a Richter Gedeon Farmacia Rt. és a Pharmafarm Rt. vezérigazgatója. Kifejtette, a cégek számára fontos logisztikai lánc akadozik, az üzemanyagárak megduplázódott, a bérek emelkedése pedig növelte a társaságok kiadását.

Már a viharban vagyunk, az átlagemberek számára pedig egy-két év nehézség következhet. A globális infláció kilenc százalék, 2021-ben 5-7 százalékos volt - mondta Christopher P. Ball, az egyesült államokbeli Central European Institute igazgatója.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×