Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nyitókép: avherald.com

A levegőben ütközött két repülőgép – fotók

A csodával határos módon mindkét gép földet ért, az egyik ejtőernyővel, és nem halt meg senki az amerikai balesetben.

Két repülőgép ütközött össze a coloradói Cherry Creek State Park felett. A baleset 6400 láb, azaz csaknem 2000 méter magasságban történt. A kisebbik, Cirrus típusú gép, amelynek fedélzetén ketten tartózkodtak, vészhelyzeti ernyővel van felszerelve, ezt a pilóta aktiválni is tudta, így szerencsésen földet is értek a parkban – írja a planeandpilotmag.com.

A másik érintett egy jóval nagyobb repülő volt, a Swearingen Metroliner egy két légcsavaros gép, amely ezúttal csomagot szállított, és mindössze a pilóta volt a fedélzetén. A fényképeken jól játszik, hogy az ütközésben a jármű teteje átszakadt, ám ennek ellenére landolni tudott vele a pilóta a denveri Centennial Airporton.

Az első feltételezések szerint a kisebb repülő futóműve, esetben a légcsavarja ütközhetett neki a nagyobb tetején, ezért vágott rajta akkora lyukat. A pilóta, amint érzékelte az ütközést, vészjelzést adott le az irányítótoronynak, és azt is jelentette, hogy a repülő jobb oldali hajtóműve megsérült. Ennek ellenére sikerült épségben leszállnia a géppel – írja az avherald.com.

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×