Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
330.95
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: YouTube/France24

Videóinterjút adott Alekszej Navalnij

Kómába esése óta először készítettek videófelvételt a kormánykritikus orosz politikussal, aki több mint kétórás interjút adott egy orosz YouTube-vloggernek.

A hétfői dátummal megjelent interjúban a 44 éves Navalnij elmondta: sokkal jobban érzi magát, és az orvosokat is meglepte gyógyulásának sebessége. Hozzátette: keze továbbra is remeg, és fizikoterápiára jár.

Alekszej Navalnij, Vlagyimir Putyin elnök egyik legismertebb bírálója, augusztus 20-án rosszul lett és kómába esett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. A repülőgép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, ahol Navalnijt szakemberek vették kezelésbe, majd augusztus 22-én hozzátartozói kérésére, a hatóságok hozzájárulásával a berlini Charité klinikára szállították át.

Egyes vizsgálatok szerint a Novicsok típusú szovjet harci idegméreg egy új fejlesztésű fajtájával mérgezték meg. Az orosz ellenzéki megjegyezte: nem tudja, pontosan hogyan kerülhetett szervezetébe a méreg, de előfordulhat, hogy érintéssel. Navalnij elmondta, hogy a repülőút elején még teljesen jól volt, majd állapota hirtelen leromlott, és úgy érezte, halálán van. Véleménye szerint az orosz titkosszolgálat mérgezhette meg Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására, mert az orosz hatóságok veszélyes tényezőként tekintenek rá a jövő évi parlamenti választások közeledtével.

A Kreml visszautasította a Putyin és az orosz hatóságok érintettségére vonatkozó feltételezéseket. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn hangsúlyozta, hogy orosz kollégáikhoz hasonlóan a berlini Charité klinika orvosai sem találtak harci méreganyagot Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus mintáiban. Megjegyezte, hogy a mérget a német hadsereg laboratóriumában mutatták ki.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×