Infostart.hu
eur:
386.26
usd:
331.68
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Temetkezési cég alkalmazottjának védőfelszerelését fertőtleníti munkatársa a közép-kínai Hupej tartománybeli Vuhanban 2020. január 30-án. A kínai egészségügyi hatóságok szerint eddig 170 ember halt meg a koronavírus új, először Hupej tartományban azonosított változata okozta betegségben, a fertőzöttek száma meghaladja a hétezret. A kórokozó a világ több országában megjelent.
Nyitókép: MTI/AP/Chinatopix

Film mutatja be a vuhani küzdelmet

A koronavírus-járvány első hónapjai alatt négy vuhani kórházban készültek annak a dokumentumfilmnek a felvételei, amelyet a most zajló Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be.

A mandarin nyelven forgatott, 93 perces 76 Days (76 nap) című produkció a járvány elleni küzdelem frontvonalában játszódik, a kínai Vuhanban, ahol először azonosították a koronavírust.

A dokumentumfilmben megjelenő emberek szinte minden képkockán tetőtől talpig védőruhát viselnek, heroikus küzdelmet folytatnak a betegek megmentéséért. Nincs idő interjúkra, a 76 nap igazi cinema verité.

Az Amerikában élő filmrendező, Hao Wu, aki a filmet forgatókönyvíróként és vágóként is jegyzi, két riporterrel dolgozott a produkción, akikkel sohasem találkozott személyesen. Egyikük egy filmes-újságíró, Vej-hszi Csen, másikuk viszont a névtelenséget választotta.

Csen és kollégája februárban kezdett tudósítani a lezárt Vuhanból, Wu pedig egy televíziós projektje miatt került kapcsolatba velük. A közös munkájukból született dokumentumfilm olyan

emberi történet, amely a pandémia közepébe viszi a nézőt, megosztva vele az elkeseredettség és önzetlenség jeleneteit.

A filmesek senkit sem neveznek meg a dokumentumfilmben a szereplők közül. Mint jelezték, a produkcióval nem akartak politizálni, a válság emberi oldalát akarták megmutatni.

Mint Wu nyilatkozta: borzalmas filmélmény volt számára, mintha egy háborúban forgattak volna. Miután a járvány egyre nagyobb méreteket öltött, egyre jobban foglalkoztatta annak dokumentálása, hogyan élik át az emberek ezeket a nehéz időket.

A vuhani kórházak, ahol forgattak, szívesen fogadták a filmeseket, mivel azt remélték, hogy a film révén hiányzó készleteiket adományokból tudják feltölteni és önkéntesek is jelentkeznek hozzájuk.

Wu elmondta, nagyon szeretné, ha a dokumentumfilmet Kínában is bemutatnák, de egyelőre bizonytalan a kínai forgalmazása.

A 11 millió lakosú Vuhan volt az első nagyváros a világon, ahol január és április között a koronavírus-járvány tombolt. A várost január 23-án zárták le, a karantén 76 napig tartott. A dokumentumfilm, amely elsősorban az egészségügyi dolgozókra és a betegekre koncentrál, egyúttal a túlélés megrendítő krónikája.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×