Infostart.hu
eur:
359.17
usd:
308.96
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök országa biztonsági tanácsának ülésén elnököl Minszkben 2020. augusztus 18-án. Fehéroroszországban tizedik napja tüntetnek, mert a tiltakozók szerint Lukasenka csalással nyerte meg az augusztus 9-i elnökválasztást.
Nyitókép: MTI/AP/Belta pool/Andrej Sztaszevics

Aljakszandr Lukasenka katonai egységeket vezényelt a nyugati határra

Azt mondta, ez válasz a külföldi kormányok fehérorosz belpolitikai helyzettel kapcsolatos nyilatkozataira - jelentette be Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden az állami televízióban közvetített beszédében.

A hivatalban lévő államfő szerint a csapatok teljes készültségben vannak, és készek teljesíteni a kötelességüket. Mint mondta, az ország nyugati határai mentén feszültségkeltés folyik, a nyugati országok növelik katonai erejüket a régióban.

Lukasenka emellett hatalomátvételi kísérletnek minősítette a Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt által javasolt ellenzéki koordinációs tanács létrehozását és válaszlépéseket helyezett kilátásba. A fehérorosz ellenzék egyik szóvivője szerint a testület, amelynek célja a békés hatalomátadás biztosítása, még a nap folyamán összeül Minszkben.

"Egyértelműen látjuk, hogy ez hatalomátvételi kísérlet" - hangoztatta Lukasenka. Kijelentette, hogy lépéséket tesz azok ellen, akik csatlakoznak a tanácshoz.

A Belta fehérorosz állami hírügynökség a minszki védelmi tárcára hivatkozva korábban közölte, hogy tervezett repüléseket hajtottak végre a határ mentén a légtér védelme érdekében. A minisztérium egyébként a tájékoztatta Nagy-Britannia, Németország, Litvánia, Ukrajna és Lengyelország katonai attaséját az intézkedésekről.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden ismét beszélt Lukasenkával. Négy nap alatt ez már a harmadik telefonbeszélgetés volt a két elnök között.

A Belta szerint Putyin hivatali partnerének az Angela Merkel német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott telefonbeszélgetéseinek tartalmáról számolt be, miszerint Moszkva elfogadhatatlannak tartja a szomszédja belügyeibe történő külső beavatkozásokat. Értesülések szerint Putyin katonai segítséget ígért Minszknek szükség esetén.

A fehérorosz belügyminisztérium kedden elismerte, hogy a rendvédelmi erők "egy kis része" felmondott a Lukasenka ellen zajló tüntetési hullám kapcsán. A tárca közleményében felszólította a rendőröket, ne hagyják el szolgálati helyüket.

Kedd este ismét tüntetők gyülekeztek a minszki Függetlenség sugárúton. A TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a helyzet összességében békés volt.

A fehéroroszországi tüntetések augusztus 9. óta tartanak, amikor Aljakszandr Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Az egykori téeszelnök a hivatalos adatok szerint a szavaztok 80 százalékával győzött az elnökválasztáson. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást. A szavazatok újraszámlálásának követelésére ezrek vonultak az utcára országszerte. A megmozdulások annak ellenére folytatódtak, hogy a rendőrség brutálisan reagált. A választásokat követő négy napban mintegy hétezer embert vettek őrizetbe, könnygáz- és hanggránátokkat, valamint gumilövedékeket vetettek be. Legalább két tüntető meghalt.

Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, miközben az AfD közel a 30 százalékhoz.

Magyar Péter „kívül akar maradni a lengyel belpolitikai vitákon”

A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Polsat News internetes híroldalt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Felpattantak a tőzsdék, beindultak a tech papírok az Nvidia jelentése előtt

Felpattantak a tőzsdék, beindultak a tech papírok az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett egy kisebb felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket veszik a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×