Infostart.hu
eur:
360.82
usd:
316.77
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Összefog az annektálás ellen a Hamász és a Fatah

A Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet összefog riválisával, a Ciszjordániában kormányzó Fatah párttal Izrael ciszjordániai annektálási terve ellen - jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja csütörtökön.

Összefogásukat közös sajtótájékoztatón jelentette be Rámalláhban Dzsibril Radzsúb, a Fatah főtitkára, és Száleh al-Arúri, a Hamász helyettes politikai vezetője, aki Bejrútból, az internet segítségével vett részt az eseményen.

Mindketten arra figyelmeztettek, hogy az annektálás megakadályozza a jövendő palesztin állam létrehozását Izrael mellett. Radzsúb egyenesen olyan lövedéknek nevezte a tervet, amely megöli a palesztin-izraeli viszály kétállami megoldását.

Dzsibril Radzsúb hangsúlyozta, hogy a két frakció nyugodt és kiegyensúlyozott megbeszélést folytatott, és jelentős lépést tett a palesztinok régóta várt egysége felé.

Al-Arúri szerint virtuális találkozójuk lehetőséget teremt egy új szakasz elindítására és egy új stratégia kidolgozására, és összehasonlította a jelenlegi politikai környezetet a második palesztin felkelés, vagyis intifáda kitörése előtti helyzettel.

Ajman Ode, az izraeli arab pártok közös listájának elnöke is csatlakozott a palesztin megbékélést támogató megbeszéléshez. Szerinte a frakciók kibékülése az annektálás elleni küzdelemhez, a megszállás megszüntetéséhez és az igazságos béke eléréséhez szükséges lépés.

"A folyamatos megosztottság csak azokat szolgálja, akik folytatják a megszállást és az apartheid létrehozását. Aki a kétállami megoldást támogatja, az támogatja a megbékélést is" - hangsúlyozta az izraeli arab politikus.

Rámalláhban és Jerikóban szerdán - az izraeli kormány annektálásra kitűzött napján - diplomáciai és népi ellenállásra és tiltakozásokra szólították fel a palesztinokat.

A Fatah és a Hamász évek óta viszályban állnak egymással. A Hamász 2006-ben megnyerte a palesztin parlamenti választásokat, de miután sikerét nem tudta politikai hatalomra váltani, erőszakosan, puccsal uralma alá hajtotta 2007-ben a Gázai övezetet, elűzve onnan a Fatah politikusait.

Ez Ciszjordánia és a Gázai övezet, a két palesztin területi egység politikai kettéválásához vezetett, amelyet számos, egyiptomi közvetítéssel zajló békítő tárgyaláson sem tudtak eddig áthidalni.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×