Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.93
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Trump szívesen találkozna a diktátorral

Donald Trump amerikai elnök közölte, "megtiszteltetésnek venné", ha találkozhatna Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

Az elnök a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva fejtette ki álláspontját.

Elmondta: nyitott arra, hogy "megfelelő körülmények" között találkozzon az észak-koreai vezetővel. "Helyénvaló lenne, ha találkoznék vele, abszolút szeretném is, megtiszteltetésnek venném" - fogalmazott az amerikai elnök.

Az Egyesült Államok és Észak-Korea között nincs diplomáciai kapcsolat.

Az elnök a Fox televíziónak is interjút adott az észak-koreai helyzetről, ezt hétfőn este sugározzák, ám a televízió már közölt belőle néhány részletet.

A Foxnak Donald Trump azt fejtegette, hogy az amerikaiak "valószínűleg nincsenek biztonságban" az észak-koreai fenyegetés miatt.

"Senki sincs biztonságban"

- mondta, s az észak-koreai vezetőre célozva hozzátette:

"a fickónak atomfegyverei vannak".

A Dél-Koreában telepített THAAD rakétavédelmi rendszerről megjegyezte, hogy az biztonságos.

A Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban az elnök belpolitikai kérdésekről is beszélt. Közölte, hogy szándékában áll a Wall Street legnagyobb bankjait feldarabolni, s visszatérni ahhoz a "régi rendszerhez", amelyben a bankrendszerben elkülönült a lakossági hitelezés és a beruházási tevékenység.

Megemlítette, hogy fontolgatja a benzinadó emelését, de a befolyó többletpénz csakis az infrastruktúra beígért fejlesztésére lesz fordítható. Az adóreform tervezetéről pedig elmondta, hogy intenzív tárgyalások folynak róla a kongresszusban, és elképzelhetőnek tartotta, hogy a terv egynémely részletét visszavonja. Arról azonban nem kívánt nyilatkozni, hogy mely részletekről lehet szó.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×