Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Szijjártó: Bill Clinton sem sértegetheti a magyarokat

A külgazdasági és külügyminiszter szerint senki, még Bill Clinton volt amerikai elnök sem engedheti meg magának, hogy sértegesse a magyar embereket.

Szijjártó Péter arra reagált, hogy Bill Clinton kijelentette: a lengyelek és a magyarok az Egyesült Államoknak és a hidegháborúnak köszönhetik szabadságukat, most mégis elegük lett a demokráciából, és tekintélyelvű diktatúrát akarnak.

Az Index hétfő este megjelent cikke szerint az Egyesült Államok volt elnöke egy hétvégén tartott kampánybeszédében azt mondta: Lengyelország és Magyarország most úgy döntött, hogy a demokráciával túl sok a baj, ezért Putyin-féle vezetést akar.

A külgazdasági és külügyminiszter az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében közölte, hogy Magyarország szabadságát a magyar emberek harcolták ki, magyarok tízezrei adták életüket szabadságáért.

A magyar nép szabadságküzdelmének ilyen módon való lebecsülése elfogadhatatlan - fogalmazott.

Hangsúlyozta: nyilvánvalóan Bill Clinton is tudja, hogy a magyar emberek demokratikus parlamenti választásokon döntöttek Magyarország jövőjéről.

"Lehet, hogy a magyar emberek döntése nem tetszik Bill Clintonnak, de ez nem elég ok arra, hogy az egykori amerikai elnök így sértegesse őket" - közölte Szijjártó Péter.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×