Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Merényletekre figyelmeztették a török lakosságot

A török rendőrség országos figyelmeztetést adott ki, miszerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet merényleteket követhet el a csütörtöki nemzeti ünnepen, főleg a katonai, rendőrségi létesítményeket veheti célba.

Arra kérik az ünnepi rendezvények szervezőit, hogy vizsgálják felül a tervezett biztonsági intézkedéseket.

A törökök május 19-én emlékeznek meg a köztársaság alapítójáról, Kemal Atatürkről, és ez egyúttal ifjúsági és sportnap.

Különösen veszélyben vannak a katonai, a rendőrségi létesítmények, a közintézmények és az ankarai Atatürk Mauzóleum - tette hozzá a rendőrség az Anadolu hírügynökség jelentése szerint. Az emléknapon több ezer ember szokott ellátogatni a mauzóleumba.

A török rendőrség a napokban elfogta az IÁ hét feltételezett tagját az ország keleti részében lévő Elazig városban. Az elfogottak között van az IÁ egyik magas rangú vezetője, valamint egyik hóhérja. A gyanúsítottak a közelmúltban érkeztek Szíriából.

Az utóbbi négy hónapban az Iszlám Állam 190 feltételezett terroristáját vették őrizetbe Törökországban.

A török tüzérség - az Egyesült Államok vezette koalíciós erőkkel együttműködve - a napokban ismét lőtte az IÁ szíriai hadállásait, főként tüzérségi ütegeket vettek célba Aleppó várostól északra, de dzsihadista búvóhelyeket is értek találatok. A támadássorozatban a török híradások szerint 27 terrorista halt meg.

Az érintett területekről az Iszlám Állam gyakran támadja aknagránátokkal a határ közeli török településeket. A délkeleti országrészben fekvő Kilis városban már több mint 20 halálos áldozatot követeltek az ilyen támadások.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Törökország csatlakozásával háromoldalúvá bővítenék a katonai szövetséget Szaúd-Arábia és Pakisztán között. A formálódó együttműködés alapjaiban írhatja felül azt, amit korábban a Közel-Kelet biztonságpolitikájáról gondoltunk. A helyzet rendkívül instabil, könnyen lángba borulhat a teljes régió, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó érdekek halmazából kell valamilyen, az eddigiekhez képest alternatív védelmi együttműködést kialakítani. A kihívás nagy, de régióban elrejtett veszélyes politikai-gazdasági aknák könnyedén boríthatnak mindent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×