Infostart.hu
eur:
386.54
usd:
331.63
bux:
120322.96
2026. január 14. szerda Bódog

Felszedik az aknákat a Jordán folyó partjánál

Izrael és a Palesztin Hatóság megegyezett, hogy a következő két évben felszedik az aknákat Kaszer al Jahudnál, Jézus Jordán parti megkeresztelésének helyénél.

Keresztelő Szent János több keresztény egyház szerint is ezen a helyen keresztelte meg Jézust, azonban a terület legnagyobb részét az 1967-es háború óta csak szögesdrót mögül lehetett megtekinteni, mert lezárták az ott lefektetett négyezer akna miatt.

A Jerikótól délkeletre, a Holt-tengertől északra található földterület egy kicsiny részét 2011-ben már aknamentesítették és megnyitották a nagyközönség előtt. A teljes aknamező felszámolása után a remények szerint megnövekszik a keresztény zarándokok száma, évente sok százezren utazhatnak majd a kereszténységnek erre az egyik legszentebb helyére.

A becslések szerint a mintegy fél négyzetkilométeres részen 2600 harckocsielhárító és 1200 gyalogsági aknát fektettek le más csapdákkal és robbanószerkezetekkel.

Izrael azért aknásította el 1976 után a Jordán folyó nyugati partvidékét, hogy megakadályozza tankok és harcosok behatolását Jordániából. Emiatt máig számos aknamező található a jordániai határnál és a Golán-fennsíkon, ahol a szíriai erőket akarták feltartóztatni ezzel a módszerrel.

A Jordániával 1994-ben megkötött béke óta az Izrael és Jordánia közti határon nyugalom honol, és ez lehetővé tette a 2011-es részleges, és a várhatóan két év alatt elkészülő teljes aknamenesítést.

A hely azért is különleges, mert a zsidó hagyomány szerint az egyiptomi kivonulást követően itt keltek át a Jordán folyón Izrael földje felé haladva a zsidók. A két világháború között, Palesztina angol protektorátusa idején hét egyház is templomot emelt ezen a helyen: a kopt egyház, az orosz, az etióp, a görög, a román és a szíriai ortodox egyház, valamint a katolikus ferences rend.

A szokatlan izraeli-palesztin egyetértést az izraeli médiában azzal magyarázzák, hogy a keresztény szent hely idegenforgalmának bevételei egyaránt szolgálják Izraelt és a Palesztin Hatóságot.

Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×