Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Zika-járvány: igazán csak a várandós nőkre veszélyes

Egyre több zika-vírusos megbetegedést regisztrálnak Közép- és Dél-Amerikában. A járványt a szúnyogok terjesztik, emberről-emberre nem terjed. Az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője, Dánielisz Ágnes azt mondta: a betegség a felnőttekre nem különösebben veszélyes, de a magzatoknál komoly károsodást okozhat.

Globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki Margaret Chan, a WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója. A WHO becslése szerint idén négymillióra emelkedhet a zika-vírusos megbetegedések száma.

Kolumbiában eddig több mint 20 ezer fertőzöttet regisztráltak, köztük több mint kétezer várandós nő. De sok a fertőzött Venezuelában és Guatemalában is.

A brazil egészségügyi miniszter szerint sokkal több lehet a fertőzött, mint amennyit számon tartanak, a többségnél ugyanis a betegség nem okoz tüneteket. A brazil kormány ugyanakkor próbálja nyugtatni a kedélyeket: a fertőzés nem lesz hatással az augusztusi riói olimpiai játékokra, az ugyanis csak a terhes nők magzataira veszélyes.

A perui hatóságok Limában több mint 1800 lakást fertőtlenítettek.

Hondurasban Juan Orlando Hernandez elnök szükségállapotot rendelt el a zika-vírus terjedése miatt. A közép-amerikai országban december óta több mint 3600 megbetegedést regisztráltak.

A zika-járvány által érintett országok közé hétfőn felvették Costa Ricát, Nicaraguát, Curacaót és Amerikai Szamoát is. Az utazások szempontjából veszélyesnek nyilvánított országok száma így már megközelíti a harmincat.

A betegség a felnőttekre nem különösebben veszélyes, de a magzatoknál komoly károsodást okozhat - mondta az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője, Dánielisz Ágnes.

"A fertőzöttek egy részénél tünetmentesen zajlik a megbetegedés, de elég sok embernél általános vírusbetegségre jellemző tünetek jelentkeznek, mint például láz, kiütés, izom -és ízületi fájdalom. Igazán veszélyes a vírus a várandós nőkre, mivel ott magzati fejlődési rendellenességet, úgynevezett microcephaliát, azaz kisfejűséget okozhat" - hívta fel a figyelmet a szakember.

A betegséget a szúnyogok terjesztik, így a WHO főigazgatója, Margaret Chan a szúnyogpopuláció kontrollálását tartja a megelőzés egyik legfontosabb lépésének.

Az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője szerint Magyarországon a betegség csak akkor lesz diagnosztizálható, ha azt a fertőzött területekről valaki behozza.

Dánielisz Ágnes hangsúlyozta: a zika-vírus emberről emberre a hagyományos úton nem terjed tovább. 

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×