eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ugrásszerűen megnőtt a keresztényüldözések száma a világban

Ugrásszerűen megnőtt tavaly a keresztényüldözések száma a világban, mindenekelőtt Észak-Koreában, máshol pedig a szélsőséges iszlamizmus miatt - derül ki a hollandiai alapítású Nyitott ajtók elnevezésű evangélikus protestáns szervezetnek a keresztények elleni diszkriminációkról és erőszakos cselekményekről közölt éves jelentéséből.

Az országonként vizsgált adatok szerint legalább 7100 keresztényt öltek meg világszerte 2015-ben "a hitéhez kapcsolódó okok miatt", ami 63 százalékos emelkedést jelent 2014-hez képest.

"Ez a szám évről évre nő, rávilágítva arra, hogy a keresztények elleni üldözés növekedőben van a világban" - hívta fel a figyelmet a jelentésben a Nyitott ajtók, amely szerint 2012-ben 1201, 2013-ban 2123, 2014-ben pedig 4344 keresztény embert öltek meg a világban hite miatt. A szervezet jelezte, hogy ezek a számok - a különböző források alapján (internet, sajtó) - csak a bizonyíthatóan keresztényekkel szembeni emberölésekre vonatkoznak, s emiatt a valós helyzetnél kisebb számokat tükröznek.

Tavaly csak Nigériában több mint 4 ezer keresztényt öltek meg vallási okokból, mégpedig a Boko Haram dzsihadista szervezet akcióiban, valamint a fulbe etnikai csoporthoz tartozó nomád pásztorok által elkövetett bűncselekményekben.

A megtámadott keresztény templomok száma megduplázódott tavaly: míg 2014-ben 1062, 2015-ben már 2406 templom ellen követtek el valamilyen támadást, ezek közül 1500 Kínában található.

A Nyitott ajtók 1997 óta állítja össze a keresztények elleni üldözések listáját és annak az ötven országnak a térképét, ahol a katolikus, protestáns vagy ortodox hívők hite a leginkább fenyegetett. A jelentésben nem kizárólag az erőszakos cselekmények, hanem a vallásszabadságot sértő más tettek is szerepelnek, így bebörtönzések, a társadalmi kirekesztés, a mindennapos életben való diszkrimináció és az úgynevezett "diszkrét elnyomás".

"A 2015-ös esztendőt az ugrásszerű növekedés éveként említhetjük, mégpedig a dzsihadizmus előretörése miatt" - mondta Michel Varton, a Nyitott ajtók franciaországi igazgatója párizsi sajtótájékoztatóján.

Jóllehet országos lebontásban Észak-Korea áll a keresztényüldözések élén immáron 14. éve, a szélsőséges iszlamizmus az keresztényüldözés elsődleges forrása, amely az ötven besorolt országból 35-ben a jelenség alapvető oka. Annak a nyolc országnak a többségében is, ahol "szélsőséges üldöztetésnek" vannak kitéve a keresztények, ez pedig Irak, Eritrea, Afganisztán, Szíria, Pakisztán, Szomália, Szudán és Irán.

Az iszlamista radikalizmus azonban nem az egyetlen tényezője a keresztények üldözésének. Phenjanban, Észak-Korea fővárosában mintegy 300 ezer keresztény csak illegálisan tudja gyakorolni a vallását a Nyitott ajtók szerint, és Eritreában is állami üldözésnek vannak kitéve a keresztények, akiket fémkonténerekbe zárva kényszerítenek a hitük megtagadására. India pedig először került azon húsz ország közé, ahol a legrosszabb a keresztények helyzete, mégpedig a 17. helyre. A Nyitott ajtók szerint a 2014-es - hindu nacionalisták győzelmét hozó - választások óta a világ legnagyobb demokráciájában a hindu vallást a nemzet összefogására használja fel a politika más vallásokkal szemben.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
×
×
×
×