Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az Egyesült Államok új szankciókat tervez Irán ellen

Az Egyesült Államok új szankciókat tervez Irán ellen, arra hivatkozva, hogy az Iszlám Köztársaság nem hagy fel ballisztikusrakéta-fejlesztési programjával.

Amerikai sajtóértesülések szerint Barack Obama elnök kormányzata nemzetközi vállalatokat és magánszemélyeket érintő új szankciókat készít elő Irán ellen.

A The Wall Street Journal úgy tudja, hogy a szankciók várhatóan mintegy tizenkét olyan céget és személyt érintenek Iránban, Hongkongban, valamint az Egyesült Arab Emírségekben, amelyek, akik a gyanú szerint részt vettek az iráni ballisztikusrakéta-fejlesztési programban. Amerikai kormányzati tisztségviselők arra emlékeztették a lap munkatársait, hogy a júliusban Irán és hat ország, köztük az Egyesült Államok között megkötött "atomalku" értelmében az amerikai szövetségi pénzügyminisztériumnak joga van feketelistára tenni rakétafejlesztési programban részt vevő iráni vállalatokat.

"Már jó ideje vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy intézkedéseket vezetünk be Irán ellen, mert tetteivel, köztük az október 10-ei rakétakísérlettel, állandó aggodalmat kelt bennünk" - jelentette ki a konzervatív lapnak nyilatkozva egy neve elhallgatását kérő tisztségviselő. Hozzátette, hogy Washington más lehetőségeket - diplomáciai egyeztetéseket is - mérlegel a nemzetbiztonsági érdekeivel összhangban.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×