Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
324.98
bux:
145879.54
2026. november 2. hétfő Achilles

Davutoglu marad a török Igazság és Fejlődés Pártjának elnöke

A címért egyedüli jelöltként induló Ahmet Davutoglu török miniszterelnököt választotta újból elnökévé a legnagyobb török politikai tömörülés, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 5. kongresszusán szombaton Ankarában.

A politikust a regisztrált delegáltak egyedüli jelöltként indították az elnöki címért, majd mind az 1353 érvényesen leadott szavazat megszerzésével a kormányfő ismét a párt első embere lett. Davutoglu a döntést követően a hűség kongresszusának nevezte a tanácskozást - jelentette a török média.

A vezető személye mellett az 50 főből álló Központi Döntéshozó- és Igazgatótanács tagjairól is határoztak a delegáltak. A korábbi lista nagyrészt átalakult, 31 új név szerepel a testületben. A pártkongresszus döntött a Központi Fegyelmi Bizottság, valamint az Általános Központi Párton Belüli Demokráciát Ellenőrző Bizottság tagjairól is.

Davutoglu tavaly augusztusban vette át a pártelnöki és a kormányfői tisztséget az AKP alapítójától, Recep Tayyip Erdogantól, amikor utóbbit Törökország államfőjévé választották. A júniusi parlamenti választásokon az AKP 2002-es hatalomra kerülése óta először vesztette el abszolút többségét a törvényhozásban. Koalíciós kormányt kellett volna alakítania, de a tárgyalások elbuktak. Mivel a kormányfőnek nem sikerült koalíciós partnert találnia, Erdogan bejelentette, hogy novemberre előre hozott parlamenti választásokat ír ki, és felkérte a miniszterelnököt egy átmeneti kormány alakítására.

Címlapról ajánljuk
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×