Infostart.hu
eur:
390.53
usd:
330.77
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Visszaadja kormányalakítási megbízatását a török miniszterelnök

Várhatóan kedd este visszaadja kormányalakítási megbízatását Recep Tayyip Erdogan török államfőnek Ahmet Davutoglu miniszterelnök, miután nem sikerült koalíciós partnert találnia - közölte Ankarában a kormányzó Igazságosság és Fejlődés Pártjának (AKP) egyik tisztségviselője.

Az államfő ezt követően feloszlathatja a jelenlegi kabinetet, és egy átmeneti mandátummal rendelkező, úgynevezett választási kormány felállítását rendelheti el. Ebben az átmeneti kormányban a négy parlamenti párt, az AKP, a Köztársasági Néppárt (CHP), a jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) és a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) osztozna a kormányzás felelősségében, amíg az új, előrehozott parlamenti választásokat meg nem tartják Törökországban.

Míg az ellenzéki MHP kijelentette, nem támogat semmilyen, úgynevezett választási kormányt és egy előre hozott választást sem, addig a HDP főtitkárhelyettese, Selahattin Demirtas közölte, hogy pártja fontolóra veszi az átmeneti kormányban való részvételt.

Hozzátette, hogy abban az esetben, ha második legnagyobb politikai pártnak, a CHP-nek lehetősége nyílna kormányalakítási tárgyalásokat folyatni, a HDP szívesen kezdene vele koalíciós tárgyalásokat.

Az AKP a június 7-i parlamenti választásokon elvesztette abszolút többségét, ami főleg a HDP megerősödésének és törvényhozásba kerülésének volt betudható. Ezért a török miniszterelnöknek augusztus 23-ig koalíciós partnert kellett volna találnia, de sem a CHP-vel, sem a MHP-val nem sikerült megegyeznie.

"A jelenlegi helyzetet tekintve nincs lehetőség koalíciós kormány alakítására..., úgy gondolom, megtettem minden tőlem telhetőt ezen a téren, meggyőződésem, hogy kipróbáltam minden változatot" - mondta Davutoglu hétfőn.

A miniszterelnök a HDP-vel egyáltalán nem kezdeményezett koalíciós tárgyalásokat, igaz, a kurdbarát párt korábban ki is jelentette, hogy nem fog részt venni "egyetlen olyan koalícióban sem, amelyben az AKP is képviselteti magát".

Az AKP-t alapító Erdogan nagy valószínűséggel új választásokat fog kiírni novemberre. Az elnök nem titkolta, hogy egypárti kormányt és alkotmánymódosítást szeretne, amely lehetővé tenné az elnöki kormányzás bevezetését.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×