Infostart.hu
eur:
389.11
usd:
330.18
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Törökország betonfalat épít Szíriával közös határán

A török hadsereg három méter magas és hét kilométer hosszú betonfalat épít a szíriai határon, hogy megvédje az országot a déli irányból jövő támadásokkal szemben - értesült pénteken a török sajtó.

Kiszélesítik a Hatay tartományban fekvő Reyhanli városfalát, hogy megakadályozzák az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet Aleppóból érkező fegyvereseinek behatolását - jelentette az Anadolu török kormánypárti hírügynökség.

A határ más szakaszain több mint 360 kilométer hosszú árkot ástak, 70 kilométer hosszan sáncot emeltek, és 145 kilométeren felújították a szögesdrótkerítést - írta a hírügynökség.

Hatayon át vezet az egyik fő útvonal, amelyen a négy éve tartó szíriai háború elől menekülő 1,8 millió ember átvonult. A tartományban 2013-ban gépkocsiba rejtett pokolgéppel követtek el merényletet, az 52 ember életét oltotta ki. Törökország a merényletet egy Bassár el-Aszad szíriai elnök titkosszolgálatával kapcsolatban álló török szélsőbalos szervezetnek tulajdonította, ez utóbbi azonban tagadta a vádat.

A július 20-án a dél-törökországi Surucban elkövetett merényletben a kurdok ügyét támogató 33 fiatal halt meg. A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) harcosai azzal vádolták meg a kormányt, hogy nem védi meg a kurd lakosságot, és felmondták a 2013-ban kihirdetett tűzszünetet. Törökország július 24-én "terrorellenes háborút" indított, amelynek célpontja a PKK csakúgy, mint az IÁ-nak és a szíriai és iraki határ mentén harcoló fegyveresei.

Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×