Infostart.hu
eur:
389.11
usd:
330.18
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Majdnem minden község hanyatlik a volt NDK területén

Németországban az újraegyesítés óta eltelt 25 évben több mint 2 millióval csökkent az egykori NDK területének lakossága, és a legkisebb települések közül majdnem mindegyik a hanyatlás "ördögi spiráljába" került.

Az épített környezettel, város- és területfejlesztéssel foglalkozó szövetségi kutatóintézet (BBSR) felmérése szerint egész Németországra jellemző a községi lakosság csökkenése és elöregedése, ami az egész települést lefelé húzó spirált indít el. Ugyanakkor míg az ország nyugati és déli részén a községek 41 százaléka tartozik a hanyatló település kategóriájába, az egykori német-német határ keleti oldalán 81 százalékos a hanyatló falvak, kistelepülések aránya - mutatta ki a kormány háttérintézménye a német sajtóban pénteken ismertetett tanulmányában.

A fiatal és a munkaképes korú lakosság egyre inkább a városokban koncentrálódik, míg a többnyire eleve nehéz anyagi, gazdasági helyzetben lévő falvakban főleg az idősebbek maradnak. A hanyatló település kategóriájába tartozó községekben már most is minden második ember 50 éven felüli, és a belátható jövőben még inkább elöregedik majd a vidéki német lakosság.

A lakosság csökkenése és öregedése a népességi, demográfiai viszonyok és a gazdasági teljesítőképesség szoros összefüggése révén önmagát erősítő folyamatot indít el. A lakosság létszámának visszaesésével kevesebb pénzt költenek egy adott településen, a fiatalok elvándorlása miatt pedig kevesebb a használható munkaerő, így a fogyasztás és a termelés is csökken, visszaesnek a beruházások és az adóbevételek.

Az önkormányzatnak kevesebb pénzből kell fenntartania a jóval nagyobb lakosságra szabott infrastruktúrát, miközben egyre újabb feladatokat és terheket jelent a mind nagyobb létszámú idős lakosság ellátása.

A volt NDK-t a vidékről városokba áramlás mellett a kelet-nyugati vándorlás is sújtja. A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint a keleti országrész lakossága - a különleges helyzetben lévő Berlint leszámítva - 25 év alatt 2,3 millióval csökkent.

Ez azt jelenti, hogy a 81,1 milliós Németországban csupán 12,5 millióan élnek a volt NDK területén, Berlin nélkül számolva, és a jelenleg érvényesülő trendek alapján 2030-ban már csak 11 millióan lesznek.

A népességfogyás pedig pusztán azért lassul le, mert a leginkább mobilis, fiatal réteg erősen zsugorodik, így egyre kisebb mindazok száma, akiknél felmerül, hogy elmennek Nyugatra.

Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×