Infostart.hu
eur:
388.64
usd:
329.9
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Iráni atomprogram: Svájc feloldja a szankciókat

Svájc bejelentette, hogy feloldja Iránnal szembeni szankcióit, miután Teherán és a nemzetközi közösség képviselői között a múlt hónapban megállapodás született az iráni atomprogram korlátozásáról.

A svájci kormány közlése szerint a csütörtöktől hatályos döntéssel azt kívánták nyomatékosítani, hogy az ország támogatja a hatok néven ismert országcsoport (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Oroszország, Kína) és Irán között kötött egyezmény végrehajtását.

Svájc érdekelt abban is, hogy kétoldalú kapcsolatai szorosabbá váljanak Teheránnal - derül ki a közleményből.

A svájci kormány mindazonáltal leszögezte, hogy figyeli a bécsi megállapodás gyakorlatba ültetésének folyamatát, és ha Irán nem teljesíti vállalásait, visszaállíthatják a szankciókat.

A július 14-én kötött átfogó megállapodás célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. E kötelezettségért cserében a nemzetközi közösség fokozatosan feloldja a perzsa állam ellen hozott gazdasági és pénzügyi szankciókat.

Svájc már tavaly év elején felfüggesztette Teheránnal szembeni büntetőintézkedéseit. Bern addig egyebek között a nemesfémek kereskedelmének tilalmával sújtotta Iránt, továbbá a petrolkémiai termékek forgalmazásával és szállításával kapcsolatban tartott fenn korlátozásokat.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×