Infostart.hu
eur:
388.62
usd:
329.88
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Bejelentette lemondását a líbiai miniszterelnök

Lemond Líbiában a nemzetközi közösség által elismert kormány vezetője; Abdalláh asz-Száni ezt maga jelentette be kedd éjjel egy televíziós interjúban.

"Lemondásomat hivatalosan vasárnap nyújtom be a törvényhozásnak" - közölte a miniszterelnök, aki egyszer már tavaly is a távozás mellett döntött, de akkor meg is gondolta magát.

Mostani bejelentésének véglegességét szintén megkérdőjelezte Hátim al-Arábi kormányszóvivő, aki az interjú befejezése után a Reuters brit hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy értelmezése szerint Száni csak kilátásba helyezte lemondását arra az esetre, ha népe ezt kéri. A szóvivő szerint a miniszterelnök a posztján marad.

A tavaly március óta hivatalban lévő Abdalláh asz-Száni azt követően beszélt lemondásáról, hogy a műsorvezető olyan líbiai emberek bírálatának sorát olvasta fel, akik szerint a kormány nem végzi hatékonyan a munkáját. A kritikusok egyebek között a közbiztonság, a közszolgáltatások és a belföldi menekültek ellátásának elégtelenségét vetették a miniszterelnök szemére.

Nemzetközi megfigyelők egybehangzó értékelései szerint Líbiában három évvel a Kadhafi-rendszer bukása után teljes a káosz: az országban két parlament és két kormány működik, és a polgárháborús Líbia fontos állomása a Földközi-tengeren át Európába tartó embercsempészetnek is. Abdalláh asz-Száni nemzetközileg elismert kormánya kénytelen volt Tripoliból az ország keleti részébe menekülni, miután a főváros fölött átvette az ellenőrzést egy fegyveres lázadócsoport, amely létrehozott egy saját kormányt is.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×