Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Görög hitel: már csak technikai apróságok vannak hátra

Alapvetően összeállt a Görögországnak három évre szóló 86 milliárd eurós hitelmegállapodás, már csak néhány technikai jellegű apróság hiányzik - jelentette be a görög pénzügyminiszter hétfőn reggel.

Evklídisz Cakalotosz a csaknem 23 órás monstre tárgyalás után azt mondta, hogy fölszállt a fehér füst, már csak néhány apró technikai kérdésben kell egyeztetni. A miniszter nem tárta fel, hogy még mi hiányzik a végleges megállapodáshoz.

Eközben a görög állami televízió már azt közölte, hogy a következő napokban, várhatóan már csütörtökön a görög parlament elé kerül jóváhagyásra a megállapodás szövege. A parlament két fejezetből álló törvényről dönthet, az egyik a hitelmegállapodásról szóló tervezet, a másik pedig azokat a feltételeket sorolja fel, amelyeket a kormánynak kell teljesítenie a segélyért cserébe.

Amennyiben az athéni parlament csütörtökig dönt, pénteken kerül sor az euróövezet pénzügyminisztereinek ülésére, vagy videokonferenciájára, ahol jóváhagyják a harmadik segélycsomagot.

Azt már hajnalban bejelentették, hogy egyezség született a görög államháztartás 2016-os és 2017-es célszámairól a görög kormány és hitelezői, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között.

Görögországnak a hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékát elérő elsődleges - vagyis az adósságszolgálat nélkül számított - többletet kell elérnie 2016-ban, a rá következő évben pedig 1,75 százalékot. Idén legfeljebb 0,25 százalékos deficittel zárhat a görög államháztartás.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×