Infostart.hu
eur:
386.65
usd:
331.96
bux:
118679.41
2026. január 13. kedd Veronika

Apja szülőföldjére látogat Obama

Barack Obama amerikai elnök eleget tesz korábbi ígéretének, miszerint még mandátumának lejárta előtt ellátogat Kenyába és júliusban fel fogja keresni apja szülőföldjét - közölte hétfőn a Fehér Ház.

Obama elnök a Globális Vállalkozói Csúcstalálkozón (GES) vesz majd részt, amelyet első ízben tartanak majd a szubszaharai Afrikában. Az elnök hatéves kormányzása alatt négyszer kereste már fel a "fekete kontinenst", de most először jut el Kenyába is, ahol rokonai is élnek.

Kenyában sértődéssel fogadták, hogy az elnök, aki korábban, Írországban járva, eldicsekedett az ottani gyökereivel, 2013-ban Tanzániát, Dél-Afrikát és Szenegált is felkereste, de az apai ági rokonainak hazáját nem. A Fehér Ház abban az évben aggályát fejezte ki a kenyai választások tisztaságával kapcsolatban, Uhuru Kenyatta elnök ellen pedig a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) eljárást indított az emberi jogok megsértése miatt. Az ügyet tavaly decemberben ejtették.

Washingtoni kormányzati forrásokból származó értesülések szerint amerikai részről rendszeresen felvetnek az emberi jogok kenyai állapotával kapcsolatos aggályokat.

A látogatás Eric Schultz fehér házi szóvivő hétfő bejelentése szerint részét képezi majd az Egyesült Államok azon erőfeszítésének, hogy a szubszaharai afrikai országokkal, köztük Kenyával "együttműködjön a gazdasági növekedés felgyorsítása, a demokratikus intézmények megerősítése és a biztonság javítása érdekében".

Obama a legutóbb 2006-ban, még szenátorként utazott el Kenyába. Apja, idősebb Barack Obama kenyai közgazdász volt, aki a Harvard és a Hawaii Egyetemeken tanult a 60-as évek közepén. Hawaiin vette el feleségül a jelenlegi amerikai elnök anyját, Stanley Ann Dunhamet. 1982-ben, 46 évesen, autóbalesetben halt meg.

Címlapról ajánljuk
Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Korrigál a forint

Korrigál a forint

A forint a reggeli inflációs adatok megjelenését követően erősödni kezdett, annak ellenére, hogy a decemberi éves infláció 3,3 százalékon alakult, pontosan összhangban az elemzői várakozásokkal. A piaci reakció hátterében leginkább a szolgáltatások inflációjának alakulása állhatott: a 6,8 százalékos érték kisebb meglepetést okozott a befektetők számára. Ez a részmutató azért kapott kiemelt figyelmet, mert Varga Mihály jegybankelnök egy nappal korábbi beszédében kifejezetten ezt nevezte meg a jövőbeni kamatcsökkentések egyik kulcstényezőjeként. Időközben megérkeztek az amerikai inflációs adatok is: a maginfláció a várakozásokkal ellentétben nem gyorsult, miközben az éves infláció 2,7 százalékon maradt, ami azonban érdemben nem mozgatta meg a dollár árfolyamát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×