Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
330.89
bux:
118393.76
2026. január 13. kedd Veronika

Sokkoló közlés a légikatasztrófa előtti utolsó percekről

A Franciaországban lezuhant német utasszállító pilótafülkéjének kommunikációját rögzítő fekete dobozból kinyert felvételekről közölt összeállítást a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap, amely szerint a kapitány az utolsó percekben könyörgött a pilótának, hogy nyissa ki a fülke ajtaját, majd üvöltve próbálta feltépni az ajtót. Az első sorokban ülő utasoknak látniuk kellett a jelenetet, a fekete doboz rögzítette kiabálásukat.

A Bild am Sonntag szerint a fekete dobozból a Germanwings Airbus A320-as repülőgépének Barcelonába vezető útján rögzített anyaggal együtt összesen másfél órányi felvételt sikerült kinyerni. A német lap szerint a teljes anyag titkos. Hozzátették, hogy "az eddig ismertté vált" részleteket állítják össze.

A Germanwings 4U 9525-ös jelzésű, Barcelonából Düsseldorfba közlekedő járata március 24-én, kedden 10.01-kor szállt fel, 26 perces késéssel. A kapitány, Patrick S. bocsánatot kért az utasoktól a késésért és megígérte, hogy behozzák a lemaradást.

A következő 20 percben a kapitány és a másodpilóta egyebek között arról beszélgetett, hogy a kapitánynak nem volt ideje Barcelonában mosdóba menni. A másodpilóta, Andreas Lubitz erre azt mondta, hogy kész bármikor átvenni a gép irányítását, a kapitány azonban nem reagált erre.

A gép 10.27-kor elérte az utazómagasságot (38 ezer láb, nagyjából 11 600 méter). A kapitány ekkor utasította a másodpilótát, hogy kezdje meg a düsseldorfi leszállás előkészítését. A Bild am Sonntag kiemelte, hogy a katasztrófa körülményeinek vizsgálatát vezető marseille-i ügyész, Brice Robin csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a másodpilóta feltűnően "lakonikus" választ adott az utasításra, a fekete doboz felvétele szerint egyebek között azt mondta, hogy "remélhetőleg", és hogy "majd meglátjuk".

A leszállás előkészítésével kapcsolatos ellenőrzés végrehajtása után a másodpilóta azt mondta a kapitánynak, hogy "most mehetsz". A kapitány még két percet várt, majd azt mondta: "most átveheted". A felvételen az hallható, hogy röviddel ezután egy ülést hátrahúznak, majd becsukják a pilótafülke ajtaját.

10.29-kor a gép süllyedni kezdett. 10.30-ra 316 lábat (csaknem 100 métert) veszített az utazómagassághoz képest, egy perc múlva pedig már 1800 lábat (majdnem 600 métert).

10.32-kor a gép útját követő légiirányítók megpróbáltak kapcsolatba lépi a Germanwings-járattal. Választ nem kaptak. Ezzel csaknem egy időben megszólalt a "sink rate" automatikus figyelmeztető jelzés.

Röviddel ezután hangos zaj hallható, mintha valaki megpróbálná kinyitni az ajtót, hogy belépjen a pilótafülkébe. Az is hallható, hogy a kapitány azt mondja, "az isten szerelmére, nyisd ki az ajtót".

A háttérből hallatszik, hogy az utasok ekkor elkezdtek kiabálni.

10.35-kor - írta a Bild am Sonntag - a felvétel leirata szerint "a pilótafülke ajtajára mért hangos, fémes hangzású ütések" zaját rögzítette a fekete doboz. A gép ekkor 7 ezer méteres magasságban repült.

Másfél perc múlva felhangzott egy újabb biztonsági figyelmeztetés: "terrain - pull up - pull up" (felszín - emelkedjen - emelkedjen).

A gép ekkor nagyjából 5 ezer méteres magasságban repült. Hallatszik, ahogy a kapitány üvölt: "nyisd ki azt az átkozott ajtót".

10.38-kor az Airbus A320-as északkeleti irányban halad, száguld a francia Alpok felé, mintegy 4 ezer méteres magasságban. A pilótafülkében Andreas Lubitz lélegzésének hangja hallható. A másodpilóta nem szólal meg.

10.40 körül a felvételt vizsgáló szakemberek szerint a gép jobb oldali hordozófelülete súrol egy hegyet. Ismét az utasok üvöltését lehet hallani. Ezek az utolsó hangok a fekete doboz felvételén.

A fedélzeten 150 ember tartózkodott, amikor a repülő kedd délelőtt hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak.

Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Érkezik az ónos eső, riasztás van érvényben Budapestre  - A Liszt Ferenc repteret is lezárták jegesedés miatt

Érkezik az ónos eső, riasztás van érvényben Budapestre - A Liszt Ferenc repteret is lezárták jegesedés miatt

Keddre Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom, Pest, Bács-Kiskun és Fejér vármegyék nagy részére másodfokú, narancssárga riasztást adtak ki ónos eső miatt. A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint a nap folyamán zömében borult időre lehet számítani, délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet. A legmagasabb hőmérséklet tekintetében nagy lesz a kontraszt: az ország nyugati területein néhol +7 Celsius-fok is lehet, míg a keleti területeken lesz, ahol mindössze -8 Celsius-fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Az ónos esőre és az extrém jegesedésre való tekintetel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér biztonsági okokból átmenetileg nem indít és fogad járatokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×