Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

A Lufthansa nem érti: mi lehetett a másodpilóta motivációja?

A Lufthansa szerint egyelőre csak találgatnak arról, hogy mi lehetett a Germanwings Airbus A320-asát az Alpoknak vezető pilóta tettének motivációja.

Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója ezt azok után mondta Kölnben sajtótájékoztatón, hogy a balesetet vizsgáló marseille-i ügyész közölte, a kedden Franciaországban lezuhant német utasszállító másodpilótája vélhetően szándékosan pusztította el a repülőgépet.

Mint mondta, továbbra is megbíznak a pilótaképzési és kiválasztási programjukban, amelyen a fiatal pilóta is átesett és minden vizsgát teljesített. A pilóta Bremenben és Phoenixben járt képzésre, először légi utaskísérőként dolgozott, hogy ebből fizesse pilótaképzését. Ezt 2008-ban elkezdte, majd több hónapra abbahagyta, végül 2013-ban kapta meg a szakszolgálati engedélyét A320-as Airbusokra. A képzés folytatásakor ismét átesett a szükséges vizsgálatokon, de mindent rendben találtak - tette hozzá. Kérdésre válaszolva azt mondta, nem tudják, hogy miért hagyta abba a képzést.

Carsten Spohr hangsúlyozta: legrosszabb álmukban sem gondolták volna, hogy bármelyik pilótájuk ilyet tesz és nem gondolták, hogy ez kivitelezhető. A kiválasztás során nem csak a fizikai és kognitív képességeit, de pszichológiai állapotát is vizsgálják a jelentkezőknek. Közölte továbbá, minden pilótájukban teljes mértékben megbíznak.

A vezérigazgató elmondta, 2001. szeptember 11-e óta a pilótafülke ajtaját kívülről nem lehet kinyitni, egy hétszámjegyű kód beütése után jelzés érkezik a pilótafülkébe, és onnan lehet kinyitni az ajtót. Ezt a kódot azonban a kapitány nem ütötte be. Mielőtt a kapitány kiment volna a fülkéből, átadta az irányítást az elsőtisztnek a "you have control" utasítással.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×