Infostart.hu
eur:
385.07
usd:
331.53
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Felújítja a csúcstalálkozókat Dél-Korea, Japán és Kína

A dél-koreai, a japán és a kínai külügyminiszter megállapodott szombaton Szöulban abban, hogy hazájuk mindent megtesz a három ország csúcstalálkozója újbóli és a lehető legrövidebb időn belül történő megrendezése érdekében.

Három év után tartott ismét találkozót a három ország külügyminisztere, hogy felújítsák együttműködésüket. Az első hasonló találkozót 2008-ban tartották a japán Fukuokában. A felek eredetileg évente rendeztek volna háromoldalú egyeztetéseket, ezek azonban 2012 tavaszán területi viták és a történelmi emlékezet terén kialakult nézeteltérések miatt megszakadtak.

A szombati találkozón Jun Bjung Sze dél-koreai külügyminiszter külön is tárgyalt japán és kínai kollégájával, Kisida Fumióval, illetve Vang Jivel, majd háromoldalú megbeszélést tartottak. Utána közös közleményt adtak ki, miszerint megállapodtak abban, hogy "a lehető legrövidebb időn belül" megrendezik az állam-, illetve kormányfők találkozóját.

Az AP hírügynökség megjegyezte: a megállapodás ellenére kérdéses, hogy a csúcstalálkozót bármikor a közeljövőben meg tudják rendezni.

"A történelmi nézeteltérések nem a múlttal kapcsolatosak, hanem a jelennel" - jelentette ki Van Ji a közös sajtóértekezleten.

Címlapról ajánljuk
Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Robert Fico úgy fogalmazott: Szlovákia egyedülálló helyzetbe kerülhetne, mivel a világ azon kevés országai közé tartozna, amelyeknek egyszerre van tapasztalata orosz és nyugati gyártmányú atomreaktorok üzemeltetésében.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×