Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Nyemcov-gyilkosság: a nyomozóhivatal öt gyanúsított letartóztatását indítványozta

Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság öt ember letartóztatását indítványozta Borisz Nyemcov megölésével kapcsolatban - közölte a hatóság szóvivője vasárnap.

Vlagyimir Markin hozzátette, hogy az ügyben folytatják a nyomozást.

A moszkvai Baszmannij kerületi bíróságra rendkívüli biztonsági intézkedések mellett, páncélozott járművekben szállították a gyanúsítottakat. A bíróság épületét is belügyesek őrzik. A gyanúsítottak letartóztatásáról a nap folyamán, nyílt tárgyaláson döntenek az ügyeletes bírák.

Anna Fagyejeva, a moszkvai bíróság szóvivője bejelentette, hogy Anzor Gubaseven és unokatestvérén, Zaúr Dadajeven, valamint Sahid Gubaseven, Anzor öccsén kívül egy Bahajev és egy Eszkerhanov nevű férfit is azzal gyanúsítanak a hatóságok, hogy közük volt Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus megöléséhez. Anzor Gubasevet és Zaúr Dadajevet az Oroszországi Föderációhoz tartozó Ingusföldön fogták el. Az illetékes hatóság már vádat emelt ellenük.

Az RPR-Parnasz (Orosz Köztársaság Párt - Népszabadság párt) és az orosz Szolidaritás mozgalom volt elnökét múlt szombatra virradó éjjel gyilkolták meg Moszkva központjában, a Kreml lábánál húzódó Bolsoj Moszkvoreckij hídon. A nyomozás adatai szerint egy férfi lőtte hátba az arra sétáló politikust, majd egy odaérkező személyautón távozott.

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a belügyi egységek szombaton Groznijban, Csecsenföld fővárosában is el akartak fogni egy Nyemcov megölésével gyanúsított férfit, akinek a kezében azonban felrobbant egy gránát és belehalt a sérüléseibe.

A Russzkaja Szluzsba Novosztyej nevű orosz állami rádió közlése szerint 30 éves Beszlan Sanavovról van szó.

A Rosszija 24 állami hírtelevízióban megszólaltatták Dadajev anyját, aki elmondta, nem tudja elhinni, hogy a fiának és unokatestvéreinek köze lenne Borisz Nyemcov megöléséhez. A férfi az utóbbi tíz évben a csecsen belügyminisztérium kötelékében, az Észak nevű zászlóalj parancsnok-helyetteseként is szolgált. Ajmani Dadajeva elmondta, hogy a fia az iszlám szélsőségesek és az észak-kaukázusi lázadók ellen harcolt. Megerősítette, hogy a Gubasev-testvérek az utóbbi években Moszkvában dolgoztak.

A LifeNews orosz kereskedelmi hírtelevízió értesülése szerint a Nyemcov-gyilkosság gyanúsítottjainak nyomára a bűncselekmény helyszíne környékén folytatott telefonbeszélgetések elemzése vezette a nyomozókat.

Az Interfaxnak egy név nélkül nyilatkozó forrása azt mondta, biztos benne, hogy a gyilkosság megrendelői külföldön vannak. Ilja Jasin orosz ellenzéki politikus viszont kételkedik ebben. Szerinte Oroszországban kell keresni azokat, akik Nyemcov megölését megrendelték.

Címlapról ajánljuk

Ruff Bálint-interjú a tiszás táskás emberekről és a rezsicsökkentésről

A Népszabadságnak adott interjút a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ruff Bálint egyértelművé tette: a kormányzat zéró toleranciát hirdet az informális gazdasági érdekcsoportokkal szemben, a rezsicsökkentés rendszeréhez pedig mindaddig nem nyúlnak hozzá, amíg az ország el nem éri a teljes energiaszuverenitást.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×