Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
325
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Elhunyt Pino Daniele népszerű olasz énekes-dalszerző

Ötvenkilenc éves korában szívrohamban elhunyt Pino Daniele, Olaszország egyik legnépszerűbb énekes-dalszerzője, több film, köztük a Magyarországon is bemutatott Újrakezdem háromról zeneszerzője. A zenész halálát menedzsere jelentette be hétfőn.

Pino Daniele szülővárosa, Nápoly zenei hagyományait a blues-zal és a dzsesszel ötvözte, szerelmes dalaiba beleszőtte a szegénység és a társadalmi igazságtalanságok miatt érzett fájdalmát.

A szerény körülmények közül induló autodidakta gitáros-énekes első albuma 1977-ben jelent meg Terra Mia (Az én földem) címmel. Mindössze négy évvel később már 200 ezer embert vonzott a város egyik legnagyobb terén adott szabadtéri koncertje.

Életében több mint húsz stúdióalbuma és fél tucat koncertfelvétele jelent meg, és más olasz énekeseknek is szerzett dalokat. Saját dalaiban jellegzetesen keverte az olasz nyelvet a nápolyi dialektussal és az angollal.

Nemzetközileg is elismert volt, olyan nagyságokkal játszott együtt, mint Eric Clapton, Richie Havens, Pat Metheny vagy Chick Corea.

Számos olasz filmhez, köztük Massimo Troisi nápolyi rendező több alkotásához is szerzett zenét. Troisi Újrakezdem háromról című, 1980-ban készült vígjátékát az ő zenéjével láthatta-hallhatta a magyar közönség.

Pino Daniele halála miatt Luigi de Magistris nápolyi polgármester gyásznapot rendelt el, és a zászlókat is félárbocra eresztették a város középületein.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×