Infostart.hu
eur:
385.09
usd:
331.62
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Földrengés volt Japán északi részén, de nincs szökőárveszély

Földrengés volt csütörtök reggel Japán északi részén, Fukusima közelében, de szökőártól nem kell tartani, és az ottani atomerőmű területén sem keletkezett kár.

Az 5,3-es erősségű rengés nagyjából ugyanabban a körzetben következett be, ahol 2011 márciusában egy másik - jóval nagyobb erejű - földrengés szökőárt és súlyos nukleáris válságot okozott. Ezúttal azonban nem jeleztek semmiféle rendellenességet az atomerőmű körzetében, és cunamiriasztást sem adtak ki.

A rengést - amelynek középpontja a tenger alatt, 40 kilométeres mélységben volt - mindazonáltal Tokióban is érezni lehetett.

A 2011-es katasztrófában több mint 18 ezren haltak meg vagy tűntek el.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×