Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Ukrajnában az égbe szökött az infláció

Októberben Ukrajnában 2,4 százalék volt a havi infláció, az idei első tíz hónapban 19 százalék, tavaly októberhez képest pedig 19,8 százalék - közölte a hétvégén az ukrán statisztikai hivatal.

Októberben havi szinten a legnagyobb mértékben, 13,2 százalékkal a tojás és 11,2 százalékkal a szalonna ára emelkedett. Öt százalék körüli mértékben drágult a rizs, a kenyér, a hús és húskészítmények, a tej és tejtermékek, az üdítőitalok, az étolaj, valamint a zöldségek ára. Eközben a cukor ára 4,1 százalékkal, a gyümölcsöké 2,1 százalékkal csökkent.

Októberben a közüzemi díjak átlagosan 2,2 százalékkal nőttek.

Tavaly decemberben az éves infláció még csak 0,5 százalék volt. Az ukrán pénzügyminisztérium az idei évre 19 százalékos inflációra számít ugyanúgy, mint a Világbank.

Az infláció növekedéséhez hozzájárul a hrivnya gyengülése. Az év elején még mintegy 8 hrivnya ért 1 dollárt, pénteken viszont az ukrán jegybank hivatalos jegyzésében a dollárral szemben már 13,955 hrivnya állt, ami történelmi mélypont. A hrivnya árfolyama a péntekkel záródott három nap alatt 11 százalékkal gyengült a dollárhoz képest.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 16. 13:46
×
×