Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Elkülönítettek egy ebola-gyanús beteget Libanonban

Ebolavírussal esetleg fertőzött beteget különítettek el egy bejrúti kórházban csütörtökön, a libanoni egészségügyi miniszter szerint ez az első ebola-gyanús megbetegedés az országban.

A gyanús tüneteket mutató libanoni férfi három nappal ezelőtt érkezett a járvány által leginkább sújtott nyugat-afrikai térségből - közölte Vael Abu Faur, az egészségügyi tárca vezetője. A pácienst a fővárosban található Rafík Haríri kórház speciális részlegében kezelik.

A miniszter nem közölt további részleteket, mindössze annyit mondott, hogy tájékoztatni fogják a közvéleményt, amint megérkezik a vérminták laboratóriumi vizsgálatának eredménye.

A közel-keleti ország hétfőn jelentette be, hogy újabb óvintézkedéseket vezet be az ebola feltartóztatására. Az egészségügyi miniszter akkor elmondta, hogy Libanon sebezhetőbb a többi arab államnál, mivel libanoniak ezrei élnek Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A bevezetett utazási korlátozások értelmében az érintett országokból érkezőknek különleges űrlapokat kell kitölteniük a beutazás előtt, a gyanús betegekkel érkező repülőgépeknek pedig minden utasát ellenőrzik a repülőtéren. A tárca emellett minden, 100 ágyasnál nagyobb kórház számára előírta, hogy hozzon létre elkülönítő részlegeket.

"Elővigyázatosabbaknak kell lennünk más országoknál" - szögezte le Vael Abu Faur.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint az 1976-ban felfedezett ebolavírus tavaly december óta 9936 embert fertőzött meg, közülük 4877-en belehaltak a betegségbe. A legtöbben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban haltak meg a vérzéses láz következtében.

Címlapról ajánljuk
Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Az Európai Unió országaiban átlagosan a GDP 7 százalékát fordítják egészségügyre, a magyar szám 4,7, ezért is örvendetes, hogy évről évre 500 milliárd forinttal többet fordítana egészségügyre a Tisza-kormány – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×