Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Lemondott a botrányba keveredett japán gazdasági miniszter

Lemondott Obucsi Juko japán gazdasági, kereskedelmi, ipari, és a nukleáris baleset gazdasági kezeléséért felelős miniszter, miután azzal gyanúsították meg, hogy a politikusi tevékenységének finanszírozását szolgáló pénzekből személyes célú kiadásokat is fedezett.

Õ az első, aki távozott Abe Sindzó miniszterelnök kormányából, amelyben rajta kívül még négy miniszteri rangú női kormánytag van.

A miniszteri posztra szeptember elején kinevezett Obucsi Juko 2007 és 2012 között több mint tízmillió jent (több mint 22 millió forintot) költött el állítólag úgy, hogy a kiadásoknak semmi köze nem volt a politikai munkájához.

Elemzők szerint a miniszter távozása nagy csapás a miniszterelnök számára, aki nagyon számított a negyvenegy éves, kétgyermekes politikusra abban, hogy meggyőzze az atomerőművek körül élőket a reaktorok újraindításának szükségességéről.

A fukusimai atomerőművet elpusztító 2011. márciusi földrengés és szökőár után minden atomerőművet leállítottak a szigetországban, az összesen 54 reaktor azóta sem működik. A hőerőműveket csúcsszinten járatják az igények kielégítésére, de ez rendkívül drága, mert a fűtőanyagul szolgáló kőolajat és földgázt teljes egészében importálni kell.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×