Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
314.21
bux:
148007.94
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Gázai konfliktus - Megkezdődött a veszteségek összegzése

Már a hetvenkét órás tűzszünet életbe lépésének kezdetén megkezdődött a gázai iszlámista mozgalmak elleni Erős Szikla hadművelet veszteségeinek összegzése az izraeli médiában. A hadművelet huszonöt napja után mindkét fél győztesnek nyilvánította magát.

Izraelben a pénteki lapok megkezdték a hadjáratot összegző jelentéseik nyilvánosságra hozatalát. Eszerint a zsidó államban 3 civil vesztette életét, 61 izraeli katona esett el, illetve 1357sebesült meg. A légierő 4285 légicsapást hajtott végre és 30 000 ágyúlövedéket lőtt ki a harcok idején - írta a Háárec című újság pénteken.

A hadjárat során 86 ezer tartalékost mozgósított a hadsereg, számukra katonai ellátásuk mellett ki kell fizetni elmaradt mumkahelyi fizetésüket is.

A harcok naponta 150-200 millió sékelbe (9-12 milliárd forint) kerültek a szárazföldi harcok megindítása óta, összesen mintegy 4 milliárd sékelt kell kiadni rájuk az államkasszának (24o milliárd frt) az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című újság szerint.

Ebben az összegben még nincsenek benne az izraeli üzletemberek 40-70 százalékos forgalom-csökkenésből adódó veszteségei, valamint az idegenforgalomban nyárra rekordszezont ígérő bevételek elmaradása, a külföldi turisták hazamenekülése, illetve a lemondott szentföldi utak okozta kár.

Izraelben mintegy 300 ezren menekültek el az övezet szomszédságában otthonaikból az ország északi részére a kettes tévécsatorna adatai szerint, s százhét rakéta beépített területen ért földet anyagi veszteségeket okozva.

Az övezetből 2925 rakétatámadást hajtottak végre izraeli területek ellen.. A Vaskupola légvédelmi rendszer ötszázhúsz olyan rakétát semlegesített, amelyek különben lakott területen landoltak volna.

Palesztin források szerint a gázai halálos áldozatok száma mintegy 1400, közülük - a gázai egészségügyi szervek jelentése szerint - 861 civil, ebből 261 gyermek és 135 nő.

A gázai övezetben 4025 házat romboltak le, s további 4565 épületet ért kár, s négyszáznegyven ezren kényszerültek elmenekülni az utcai harcok elől.

Az övezetben gondok vannak a vízellátással, naponta csak két órára tudják biztosítani az áramellátást, s megsérült 23 egészségügyi intézmény is a harcokban, valamint százharminchárom iskola, és nyolc mecset.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×