Infostart.hu
eur:
385.12
usd:
331.62
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Szakértők szerint nem meglepő a nyugat-afrikai Ebola járvány terjedése

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi segélyszervezet szerint "nem meglepő", hogy közel fél évvel kitörése után még mindig terjed az Ebola járvány Nyugat-Afrikában, mivel a vírus elleni küzdelmet számos tényező hátráltatja.

Mariano Lugli, az MSF segélyakcióinak igazgató-helyettese hétfőn az AFP hírügynökségnek azt mondta: a szervezet már márciusban és áprilisban is arra figyelmeztetett, hogy nagyon súlyos járványról van szó.

A szakértő szerint kifejezetten nehezíti a vírus elleni védekezést, hogy az egészségügyi szervek és a segélyszervezetek jelentős területekre képtelenek eljutni, a lakosság pedig kevés információval rendelkezik a betegségről, és gyakran ellenséges és elutasító a segítséggel szemben. Az is megnehezíti az Ebola terjedésének megfékezését, hogy a vírussal küzdő országok határai könnyen átjárhatók.

"Vannak teljes régiók, amelyekhez nincs hozzáférésünk, fogalmunk sincs arról, mi történik ott (...) Egyes falvakban visszautasították a humanitárius segítséget, sőt fenyegetéseket is kaptunk" - mondta Lugli. A szakértő azt javasolta, hogy antropológusok segítéségével próbálják megismertetni a betegség veszélyeit a helyiekkel.

A napokban egyébként Sierra Leone fővárosában egy ebolás beteget családja erőszakkal hurcolt el a kórházból, vélhetően a betegséggel kapcsolatos hiedelmek miatt. Azóta az illető életét vesztette.

Tarik Jasarevic, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője azt emelte ki, hogy a térségbeli temetkezési rituálék is problémát jelentenek, mivel azok során a családtagok érintkeznek az áldozatok holttestével.

A februárban kitört járvány már 672 embert ölt meg Libériában, Guineában, Sierra Leonéban és Nigériában. A WHO összesen 1201 ebolás, illetve Ebola-gyanús megbetegedésről tud.

Hétfői jelentések szerint a járvány során két amerikai segélymunkás is megfertőződött, a múlt héten pedig Libériában a betegséggel foglalkozó első számú orvos is életét vesztette. Sierra Leonéban szintén megfertőződött a járvány elleni védekezést vezető orvos.

Nigériában, Afrika legnépesebb országában eddig csak egy ebolás haláleset történt, egy libériai férfi Lagos repterén esett össze, miután beutazott az országba. A nigériai hatóságok hétfőn közölték, hogy karantént rendeltek el abban a kórházban, ahol a férfit kezelték, a WHO pedig Togóba is küldöttséget menesztett, mivel a fertőzött libériai gépe Loméban is megállt.

A nap folyamán a libériai kormány elrendelte az ország legtöbb határátkelőjének lezárását, és szigorú intézkedéseket foganatosított, hogy feltartóztassa az Ebola-járvány terjedését. Szigorítottak a nyilvános rendezvények, többek közt a felvonulások és a tüntetések megtartásának rendjén is.

Az Ebola a fertőzöttek akár 90 százalékával is végezhet, noha a mostani járvány halálozási rátája hozzávetőleg 60 százalékos. A vírus erősen fertőző - különösen a betegség lefolyásának utolsó szakaszaiban - tünetei között pedig a hányás, a hasmenés, valamint a belső és a külső vérzés is szerepel.

Címlapról ajánljuk
Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Robert Fico úgy fogalmazott: Szlovákia egyedülálló helyzetbe kerülhetne, mivel a világ azon kevés országai közé tartozna, amelyeknek egyszerre van tapasztalata orosz és nyugati gyártmányú atomreaktorok üzemeltetésében.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×