Infostart.hu
eur:
366.06
usd:
321.76
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Mérges gáz bevetésével vádolják egymást a szíriai felek

A szíriai kormány és a felkelők képviselői szombaton egymást vádolták azzal, hogy erőik az előző napon mérges gázt vetettek be egy támadás során a közép-szíriai Hama tartományban fekvő Kafr-Zita településen.

Az ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) a hírügynökségek szerint arról adott tájékoztatást, hogy a kormánycsapatok klórgázt vetettek be pénteken a településen végrehajtott egyik támadásuk során, emberek tucatjait sebesítve meg. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni emigráns szervezet Kafr-Zita-i orvosi forrásokra hivatkozva tudni vélte, hogy a helyi kórházba feltűnően sok személyt szállítottak be fulladásos és mérgezéses tünetekkel.

A szíriai állami televízió ugyanakkor azt jelentette, hogy az al-Kaidához köthető an-Nuszra Front alkalmazott mérges gázt egy fegyveres akció során, két személy halálát okozva, s több mint száz ember szenvedett sérüléseket. (Ez a szervezet a többi ellenzéki csoporttal is szemben áll).

A szíriai vegyi fegyvereket egy tavaly őszi amerikai-orosz megállapodás értelmében meg kell semmisíteni. Az egyezség azután született, hogy az Egyesült Államok katonai beavatkozással fenyegette meg a Moszkva pártfogoltjának számító Bassár el-Aszad szíriai elnököt, miután a damaszkuszi rezsim Washington állítása szerint több mint 1400 embert ölt meg tavaly nyáron egy ideggáztámadásban a szír főváros közelében.

Az eredeti tervek szerint Damaszkusznak már át kellett volna adnia a birtokában lévő összes, vegyi fegyver gyártására használható mérgező anyagot, de az 1300 tonnásra becsült készletnek eddig csak egy része hagyta el a közel-keleti országot. Szakértők szerint a vegyi fegyverek megsemmisítésére szabott június 30-i határidő betartását a háború, a rossz idő, a bürokrácia és műszaki okok is megakadályozhatják.

Több hír is napvilágot látott azzal kapcsolatosan, hogy vélhetően a damaszkuszi rezsim ellen harcoló an-Nuszra Front is rendelkezik már vegyi fegyverrel.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×