eur:
389.17
usd:
362.16
bux:
0
2024. május 8. szerda Mihály

Vádat emelt a kormányfő ellen a thaiföldi korrupcióellenes bizottság

Vádat emelt Jinglak Sinavatra kormányfő ellen a thaiföldi korrupcióellenes bizottság a rizstermesztőknek nyújtott állami támogatási programmal kapcsolatban kedden.

A döntés újabb kihívást jelent a három hónapja kormányellenes tömegtüntetésekkel küzdő Jinglak számára. Kedden a demonstrációk ismét erőszakba torkollottak, a nap folyamán három ember - egy rendőr és két civil - meghalt és mintegy hatvanan megsebesültek a rendőrség és tüntetők között kialakult összecsapásokban Bangkokban.

"Bár sokan figyelmeztettek a programmal kapcsolatos korrupcióra, (Jinglak) mégis folytatta azt. Szándékosan okozott veszteségeket az államnak, emiatt egyhangúlag úgy döntöttünk, hogy vádat emelünk ellene" - közölte a korrupcióellenes bizottság egyik tagja. A kormányfőt hivatali kötelesség elmulasztásával vádolta meg a bizottság, és február 27-re idézte be meghallgatásra.

A meghallgatás eredményétől függően a bizottság a szenátus elé utalhatja az ügyet, amely esetben Jinglaknak automatikusan fel kellene függesztenie hivatali tevékenységét, azaz nem láthatná el a miniszterelnöki feladatokat. A rizstámogatási programmal kapcsolatban korábban már 15 döntéshozót vád alá helyezett a bizottság.

A 2011-ben bevezetett rendszerben az állam a piaci árnál jóval drágábban veszi meg a rizst a termesztőktől, és azt csak veszteséggel tudja továbbadni. A rendszer ebből kifolyólag nemrég a fizetésképtelenség szélére került, s emiatt az eddig döntően a kormánypárttal szimpatizáló rizstermesztők is demonstrációba kezdtek Jinglak és kormánya ellen.

A helyzet iróniája, hogy a kormány távozását november óta követelő - jórészt a városi elit és a középosztály tagjaiból álló - tüntetők részben épp az általuk pazarlónak és korruptnak tartott rizsfelvásárlási program miatt fordultak a kormány ellen. A támogatási rendszerrel szerintük a kormány az adófizetők pénzén veszi meg magának a vidéki szegények szavazatait.

Az ellenzéki tüntetők és a rendőrök között kedden azután alakultak ki összecsapások, hogy a hatóságok több fővárosi helyszínen oszlatni kezdték a demonstrálókat és nekiláttak az azok által felállított úttorlaszok eltávolításának. Az ősszel kezdődött kormányellenes tüntetések során ez volt a legnagyobb méretű kényszerintézkedés.

A tüntetők körülbelül egy hónapja vettek blokád alá több forgalmas belvárosi kereszteződést Bangkokban, és akadályozták egyes kormányhivatalok munkáját. A rendőrség eddig igyekezett tartózkodni az erő alkalmazásától.

A tüntetők azzal vádolják Jinglakot, hogy bátyja, a 2006-ban államcsínnyel megbuktatott, korrupcióval és hatalmi visszaéléssel vádolt, száműzetésben élő Thakszin Sinavatra miniszterelnök bábja. A hatóságok már hétfőn bejelentették, hogy a tüntetőktől visszafoglalnak több közintézményt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×