Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Mit rontott el Murszi egy év alatt?

Murszi azért bukott meg, mert nem tudta konszolidálni Egyiptom gazdaságát -- mondta az InfoRádió által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő. Nógrádi György az Aréna vendége volt.

Egy évvel ezelőtt kapott bizalmat Murszi, de alapvető problémát jelentett, ahogyan gyakorolta a hatalmat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Nógrádi György, aki szerint példátlan módon a megbuktatott egyiptomi elnök elérte azt, hogy akik egy évvel ezelőtt hatalomra segítették, most megbuktatták.

Ugyanaz a tömeg tüntetett a Tahrír téren mellette, mint most ellene - érzékeltette a helyzetet a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint Murszi azt rontotta el egy év alatt, hogy nem szervezte meg a gazdaságot.

Márpedig erre nagy szüksége lett volna Egyiptomnak, az "arab tavasz" után ugyanis csökkent a GDP, visszaesett a gazdaság és több millióval kevesebb turista érkezett az országba, ahol a lakosság kétharmada él kevesebb mint napi két dollárból.

Nógrádi György hangsúlyozta: a politikai hibát ott követte el Murszi, hogy a Muzulmán Testvériség hozzá nem értő baráti körét ültette hatalomra.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×