Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Lövöldözés az iszlamisták demonstrációján

"Sürgős felhívásban" tüntetésre buzdította híveit pénteken a Mohamed Murszi-ellenes szövetség, miközben a hadsereg által megbuktatott egyiptomi államfő támogatói országszerte a katonai hatalom távozását követelik.

Kairóban legalább három iszlamista aktivista vesztette életét, amikor a biztonsági erők belelőttek a tiltakozó tömegbe. Egy katonai szóvivő cáfolta, hogy a hadsereg tüzet nyitott volna a tüntetőkre.

A "harag péntekjén" Murszi több ezer támogatója gyűlt össze a köztársasági gárda azon laktanyájánál, ahol állítólag Murszit őrzik. A tüntetők leszögezték, addig nem mozdulnak, amíg Egyiptom első szabadon megválasztott elnöke vissza nem tér hivatalába.

Hírügynökségi jelentések szerint a biztonsági erők belelőttek a tömegbe, amikor demonstrálók százai a katonai létesítmény felé indultak. A hadsereg szóvivője azonban azt közölte, hogy a katonák nem nyitottak tüzet éles lőszerrel a demonstrálókra, csak könnygázt és vaktöltényt vetettek be ellenük.
Iszlamisták ezrei vonultak utcára Egyiptom más nagyvárosaiban, köztük Alexandriában és a Szuezi-csatorna közelében fekvő Iszmailíjában is. Utóbbi településen a katonák a levegőbe lőttek, amikor a tömeg megpróbált behatolni a kormányzó hivatalába. Sérültekről nem érkezett jelentés.

A Murszi elmozdítását üdvözlő Nemzeti Megmentés Frontja "sürgős felhívásában" hangsúlyozta: a népnek meg kell védenie a hadsereget cselekvésre sarkalló, és így az iszlamista vezető bukásához vezető "június 30-ai forradalmat". A Nílus-deltában fekvő Damanhúrban összecsaptak egymással a rivális csoportok, itt 21-en sebesültek meg.

Benyújtotta lemondását az egyiptomi főügyész pénteken, három nappal azután, hogy visszahelyezték hivatalába, ahonnan még Murszi mozdította el. Abdel-Magid Mahmudot egykor Hoszni Mubarak nevezte ki a posztra, leváltása nagy felháborodást váltott ki a bírói karból. Mahmud azért távozik a főügyészi posztról, mert szeretne visszatérni a bírói munkához.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×